Zenék címke nélkül: No Label Hungary

2014/09/23  ·   Ajánló   ·  Zerge

Gyakran hallani zenészek és zeneszeretők szájából, hogy a magyar popzenének (értve azt most a legtágabb körben, az újabban rhythm and blues névvel illetett soulzenétől a világzenén és alternatív rockműfajokon át a hörgős metálig) egyik nagy problémája az, hogy nem nagyon vannak, akik megteremtenék a kapcsolatot az előadók és a közönség között, kevés a fellépési lehetőség, azt is főleg a már befutott zenekarok kapják.

Zenék címke nélkül: No Label Hungary

Ezt a rést próbálja kicsit betömni egy mintegy másfél éve még leginkább talán önsegélyző egyletként létrejött, de mára sokkal magasztosabb célokat kitűző nonprofit társulás, amely a No Label Hungary (NLH) nevet adta magának.(Angolul netán nem tudóknak egy kis magyarázat: a label (ejtsd, amennyire a magyar betűkészlettel leírható: léjböl) kisebb lemezkiadót vagy nagy lemezkiadókon belül az egyes műfajokkal foglalkozó részlegeket jelöli, hogy visszamenjünk a régi szép szocialista időkbe, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalaton – fedőnevén Hungaroton – belüli label volt a főleg az új zenekarokkal foglalkozó Start, a hagyományos tánczenékkel, cigányzenével – magyarán magyar nótával – stb. foglalkozó Qualiton, a rockzenével foglalkozó Pepita, a poposabb zenékkel foglalkozó Bravó, a régi felvételek újrakiadásáva foglalkozó Krém stb.).

Persze a szó önmagában címkét is jelent, és értelmezhető úgy, hogy mindenféle zenei felcímkézést szeretnének elhárítani.

A No Label Hungary mondhatni egy önszerveződő csapat, amely alapvetően a magyar zenekarokat szeretné népszerűsíteni, de nem áll meg a határoknál, hanem a célkeresztben szerepel egész Közép-Európa is. Főleg azokra a produkciókra helyezik a hangsúlyt, amelyek nem kapnak elég teret a médiában (nem egyszerű feladat, ma már alig valaki kap helyet egyáltalán, kivéve a királyi tévé és az A38 együttműködésével készített műsorokat, amelynek keretében az A38 fellépői kapnak 45–50 perceket az ez esetben végre tényleg közszolgálatiként és nem politikai szócsőként működő közszolgálati csatornákon, ami nagyon helyes, csak nem valami sok). Kifejezett célnak tekintik a még be nem futott zenekarok felkarolását és segítését, elég tág műfaji határok között. Szerepet kívánnak vállalni a tehetségek felfedezésében, és egyfajta átjáróként szeretnének működni az amatőr zenekarok számára a profivá válás világa felé.

Alaphozzáállásuk, hogy szeretnék azokat a hangokat felfedezni, amelyeket a közönség hallani akar, csak még nem tud róla. Az ötlet ugyan nem újszerű, mert hasonlókkal próbálkoztak már kis hazánkban is az elmúlt 25 évben néhányan, de 1–2 év működés után eddig mindenki feladta.

Remélhetőleg a No Label Hungary kitalálói és működtetői kitartóbbak lesznek, és több eredményt el tudnak érni. Támogatóik száma állításuk szerint egyre nő, koncerthelyek és zenekarok egyaránt csatlakoztak már a táborukba, és a határokon átnyúlást alátámasztandó a magyarokon kívül immár lengyel együttesek is vannak közöttük.

Saját szervezésükben 2014. szeptember 24-én (szerda) este 8-kor a No Label Hungary jelenlegi négy meglehetősen eltérő stílusú alap(ító)zenekara ad koncertet az A38 hajón, ők pedig a Grabanc, a Tegnapután, a String Theory és az Autopilot.

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek