Zenevarázslat Várnagy Andreával az UP-ban

2018/11/05  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Az újpestiek nagy örömére nyár végén beindultak a kulturális programok a Rendezvényközpontban, ahol a koncertek, színházi előadások mellett a sportnak is jutott hely. A novemberi kínálatban az elsősorban gyermekeknek szóló klasszikus és opera témájú előadások állnak a középpontban, ahol a rocksztárok népszerűségével vetélkedő 1000 arcú Liszt Ferenccel ismerkedhetnek a gyerekek.

Zenevarázslat Várnagy Andreával az UP-ban

Az UP nem titkolt célja a gyermekek/fiatalok megismertetése az igényes szórakoztatás fogalmával, ami nem feltétlenül egyenlő a felnőttek számára is nehezen emészthető komolyzenei darabokkal. Az opera szó hallatán az emberek jelentős hányada azonnal elutasító módba kapcsol, pedig manapság már rengeteg program található a műfaj gyermekek számára is érthető, kedvelhető változatára.

Az UP Rendezvényközpontban november 11-én vasárnap 11 órakor kezdődő Zenevarázslat című előadáson Várnagy Andrea világhírű zongoraművésznő segítségével ismerkedhetnek meg a fiatalok a klasszikus zene, és azon belül a négykezes zongora világával.

Hogy mi a Zenevarázslat? Az együttmuzsikálás öröme.

Az elmúlt hónapokban fantasztikus érzés és óriási kiváltság volt a Kárpátaljai gyerekeknek, hogy találkozhattak a program keretén belül például Eckhardt Gáborral, aki a Liszti Hiszti előadás keretén belül mesélt nekik olyan történeteket Liszt Ferencről, amelyeket még a komolyzenével napi szinten foglalkozók – köztük maga Várnagy Andrea sem ismert. Óriási élmény volt az erdélyi gyerekek számára az is, hogy hallották lányával, Lilivel együtt négykezest játszani.

Most Budapestre is meghívást kapott a program, az újonnan megnyílt UP-ba. Fővárosi viszonylatban csak a Rendezvényközpontban hallhatják őket. Eckhardt Gábor mellett szintén ott lesz az egyik legnagyobb magyar muzsikus, Kocsis Zoltán fia, Kocsis Krisztián is.

Az előadás komplexitását mutatja, hogy megismerhetik a gyermekek Liszt másik arcát is, hisz nem "csak" egy virtuóz zongorista volt, hanem gyönyörű dalokat írt. A dalokat Magyar Eszter adja elő.

A Zenevarázslat program megálmodója a számos országban koncertezett, eddig összesen hét albumot jelentetett meg, ahol olyan neves színészekkel dolgozott együtt, mint Pécsi Ildikó, Rudolf Péter, Gesztesi Károly vagy Papadimtru Athina, és az ő nevéhez fűződik a világon egyedülálló nyolckezes formáció, a Magyar Zongorásnégyes. Munkásságára, szélesebb rétegeket is elérő, közvetlen stílusára a televízió is felfigyelt, így 2017 szeptemberétől az M5 kulturális csatorna komolyzenei műsorainak beharangozóját, az Előszó című műsort vezeti, ahol a nézőket személyes gondolatain keresztül kalauzolja a klasszikus zene világában.

A novemberi előadásra elsősorban a zene iránt érdeklődő gyermekeket várják, de a felnőttek számára is kitűnő szórakozási lehetőséget kínál, valamint tartalmas hétvégi családi programként is megállja a helyét.

UP Rendezvényközpont, Zenevarázslat, koncert, Várnagy Andrea, zongora, klasszikus zene, november

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek