Zola Lolával születésnapozik – New Level Empire az Akváriumban

2019/10/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A New Level Empire híres arról, hogy más zenészekkel is rendszeresen dolgoznak együtt, mint például az AK26-tal vagy a Republic-kal – október 19-én a legújabb duettjükről is lerántják a leplet. De lesznek más meglepetések meg sok-sok NLE-sláger. Kábé így ünnepli megalakulásának hatodik évét a zenekar a NagyHallban.

Zola Lolával születésnapozik – New Level Empire az Akváriumban

„Bár a világon az elektronikus popzene a hiphop mellett a második legnépszerűbb műfaj, hazánkban valamiért nekünk ezt sokkal nehezebb volt felépíteni. Szerencsére a rádiók nyitottsága és a közönség mindvégig visszaigazolta, hogy jó úton járunk” – foglalja össze az elmúlt éveket dj Newl, a zenekar dobosa.

Ez a jó út pedig így néz ki:

A New Level Empire karrierje A Dal-os bemutatkozásukat követően nyílegyenesen ívelt felfelé, és mára a hazai rádiók egyik legjátszottabb együttesévé vált.

A Megtörténtünk idén nyolc hétig vezette a Mahasz rádiós listát,

a Valahol az év legtöbbet játszott rádiós slágere volt,

de a Belédfulladnék is Mahasz-lista vezető volt.

Az Akváriumban lesz téli daluk élő premierje, amelyben Zola Lolával énekel duettel. Az angol nyelvű dalban Lola egy magyar nyelvű betétet ad elő. A Guide you home című új számhoz októberben egy klipet is forgatnak.

New Level Empire, Zola, Lola, születésnap, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


A horvát tengerparton született az ötlet – huszonöt év után jelent meg Zámbó Jimmy dalainak új albuma

A horvát tengerparton született az ötlet –...

Huszonöt évvel Zámbó Jimmy halála után különleges formában születnek újjá a legismertebb dalai. A Mediterrán melódiák (Jimmy újragondolva)...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...
Új koncertek