Egy Broadway-este Pesten... Az amerikai és magyar könnyűzene klasszikus dalai Farkas Gábor Gábriel és fúvósokkal kiegészült jazztriója előadásban. Szinte nem is Budapesten vagyunk, és nem az Orfeumban ülünk. Mint mindennek és mindenkinek, az ezerarcú előadóművésznek és kontinenseket átívelő produkciójának is megvan a maga története. A sors érdekes játéka, ahogy a kettő összefonódik…
Mitől különleges szeptember 11. és a New York, Budapest című, zenés színházi ested találkozása?
13 éve ilyenkor még egy szerződés volt a kezünkben a budapesti Moulin Rouge Revue DéjáVue produkciójának rendezőjével, Kalmár Péterrel – egyenesen Las Vegas-ba. Aztán eljött az, amire nem számítottunk. Szeptember 11. után minden megváltozott. Maradtam. Úgy döntöttem, hogy ha így történt, akkor a klasszikus magyar előadói dalokkal kell törődnöm. Azóta sokat fordult a Föld a tengelye körül (But The World Goes ’Round), és megjelent a lemezünk is, amely ennek a munkának a gyümölcse. A mostani koncert tehát egy újabb fordulópont. Igyekszem olyan meglepetéssel is szolgálni, amely megerősíti a Broadway-hoz, a jazzhez és a pesti Broadway-hoz való kötődésemet.
Több művészeti ágban, ám a zenén belül is számos műfajban otthonosan mozogsz. A szellemi és lelki hidak építése missziót jelent az életedben?
Amennyire a legnagyobb egység (minden) és benne a legkisebb létező (magam) közötti testi, lelki és szellemi híd építése nagy feladat, ugyanúgy az egységtudatom a többi hídépítő-létezővel komoly kihívás. Ez a kommunikáció egy életfeladat. A saját megélt tapasztalataimból képzett tintapacát tudom nyújtani, amelybe mindenki beleérezheti magát a saját részleteivel kitöltve, és közösen feloldjuk a zene segítségével. Ez egy szertartás, a misszió pedig, hogy megerősítse a boldogságot és elengedje a boldogtalanságot okozókat.
Érdekes Orfeum-rekordokat tartasz: a legrégebb óta, a legtöbbször, a legsokszínűbb repertoárral, a legtöbb műsorral állsz a pesti mulató színpadán, mondhatni, zenélsz a második otthonodban. Mivel tudod folyamatosan fenntartani a vendégek érdeklődését? MI a titkod?
Talán az, hogy nem aprózom szét magam. Ugyanazzal a zenekarral dolgozom több mint 11 éve. Ugyanazt fejlesztem és képzem. Csak azon dolgozom, ami igazán érdekel, mert fontos minden anyag, amihez nyúlok, és ez a szenvedély ragályos. Nem öncélúan választok, hanem vannak kulturálisan és emberileg is olyan közös értékeink, amelyeket a fogyasztói társadalomban nem mindig tudunk megélni.
Az Orfeum őszi programsorozatát is te nyitod. Hogyan töltöd fel a nyár folyamán is jócskán igénybe vett, belső elemeidet, hogyan készülsz az őszi-téli szezonban szokásos dallamáradatra?
Nekem az ellentétek nagyon fontosak. Ki kell egyensúlyozni őket. Jin és Jang. Ha sokat vagyok hangos, urbánus és zsúfolt helyeken aktív résztvevő, akkor a kikapcsolást a csend, a természet és a magány passzív teljessége adja meg. Ilyenkor egyedül töltök szótlan napokat, és újraépítem magam idegen, néptelen helyeken. Nagyon inspirálóak és motiválóak ezek az elvonulások.
Készülsz-e újdonsággal a 2014/2015. évadra? Esetleg már szeptember 11-én is kaphatunk belőle egy kis ízelítőt?
Mivel alkotói folyamatban van, ezért nem merek babonából többet elárulni, mint amennyit jeleztem a legutóbbi koncerten, hogy folytatom a magyar és amerikai könnyűzene klasszikusainak feldolgozását. A Szenes Iván Emlékkoncerten sajnos nem tudtam ott lenni, de például tőle is kaptam útravalót, amivel még nem rukkoltunk elő. Amikor megfelelő állapotra hozzuk a műhelymunkánk gyümölcseit, hallhatják és láthatják továbbra is első kézből, az Orfeumban...
Szólj hozzá!