Menopauza

13 küzdelmes nap – s mögötte egy több mint öt évtizedes pálya

2020/11/27  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, szerető édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott. A rengeteg ima és orvosai minden igyekezete ellenére 13 nap küzdelem után feladta a harcot" – írta Várkonyi Attila a közösségi oldalon.

13 küzdelmes nap  – s mögötte egy több mint öt évtizedes pálya

Balázs Fecó 1951-ben született Budapesten, 1967 és 1972 között a Neoton tagja volt, majd Som Lajossal (a későbbi Piramis vezetőjével) kivált a zenekarból, és Radics Bélával, Brunner Győzővel megalapították az első magyar hardrock együttest, a Taurust, amely azonban csak rövid ideig, 1974-ig működött.

A Taurus felbomlása után külföldön dolgozott, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához csatlakozott, majd erre az együttesre építve megalapította a Korál zenekart, melynek 1985-ös felbomlásáig vezetője volt. A Korál 1978. május 1-jén adta bemutatkozó koncertjét a Budai Ifjúsági Parkban. Balázs Fecó kemény rockzenébe oltott lágy, lírai dallamai, valamint az együttes ötödik tagjának is tekinthető Horváth Attila lényeglátó és szívhez szóló dalszövegei azonnal meghódították a fiatalokat. Az 1980-as évek első fele a Korál legnagyobb sikereinek időszaka volt.

A zenekar feloszlása után Balázs Fecó szólólemezeket készített (Regiszter, Best of Bach, Szerelmi álmok), filmzenéket komponált, majd a szlovákiai magyar zenészek alkotta Sexit együttessel 1991-ben kiadta a Gyertyák a téren című albumot.

Miután 1993-ban rövid időre ismét összeállt a Korál, elkészítették az ötödik albumot, aztán Balázs Ferenc szívinfarktusa, operációja után ismét szólóalbum következett (Újjászületés, 1998). 1997-ben a Korál teltházas koncertet adott a Kisstadionban, a sikert 2000-ben ugyanott megismételték.

Balázs Fecó 1986-tól a romos állapotban lévő sitkei kápolna helyreállítása érdekében rockkoncerteket szervezett a Vas megyei községben; a bevételekből finanszírozott felújítás első szakasza 1990-ben fejeződött be.

Munkásságát 1986-ban az Interpop fesztivál díjával, 1987-ben és 1998-ban eMeRTon-díjjal, 1998-ban Huszka Jenő-életműdíjjal, 1999-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2008-ban Fonogram-életműdíjjal, 2010-ben Artisjus-életműdíjjal ismerték el. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. Kossuth-díjjal 2016-ban tüntették ki több mint négy évtizedes, számos örökzöld slágert és lírai dallamot adó, gazdag és töretlenül népszerű zeneszerzői, valamint előadóművészi pályafutása elismeréseként. 2020 júniusában megkapta az Emberi Méltóság Tanácsa által adományozott Emberi Méltóságért díjat.

***

Az M2 Petőfi TV egy nemrég rögzített, eddig még sehol nem látott akusztikus koncerttel tiszteleg ma este a legendás énekes-billentyűs előtt.

Az Akusztik Legendák koncertje a Korál frontemberéről készült egyik utolsó felvétel. Balázs Fecó jól ismert dalai akusztikus hangszerelésben este 20.15-től csendülnek majd fel.

 

Fischer László gitáros, a Korál együttes alapító tagja a lírai rock egyik legfontosabb hazai képviselőjeként emlékezett Balázs Fecóra. Mint az MTI-nek felidézte, Balázs Fecó a Korál 1978-as megalapításával korábbi együttese, a Taurus munkásságát szerette volna tovább vinni, ez a dallamos rockzene jellemezte aztán a Korált is. Fischer elmondása szerint Balázs Fecóval nagyszerű élmény volt együtt zenélni:

"mi ketten jól kiegészítettük egymást, ő inkább a lírai vonalat vitte, én meg a rockost" – idézte fel.

A megalakulás óta eltelt több mint negyven év bizonyítja, hogy a Korál munkássága időtálló dolog –hangsúlyozta a zenész, aki emlékeztetett a 2018-ban az Arénában adott nagy sikerű jubileumi Korál-koncertre is.

Hivatalos Facebook-oldalán vett búcsút Balázs Fecótól többek között a pályatársak közül Demjén Ferenc, Koncz Zsuzsa, a Piramis zenekar, az Apostol együttes – és számos zenész.

Balázs Fecó temetéséről később intézkednek. A zenészt az Emmi saját halottjának tekinti. A zenész hozzátartozói kérik, fájdalmukat és gyászukat tartsuk tiszteletben.

 Mindent köszönünk – az égi zenekarban napok óta nem teszik le a hangszereket.

 

Balázs Fecó, gyász

 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek