8 óra csapatépítés: titkolózik a Beatrice

2013/10/25  ·   Általános   ·  koncert.hu

A múlt hétvégén Miskolcon és Debrecenben koncertezett az együttes, két fellépés között viszont nem utaztak haza, hanem a laza csapatépítésnek, közös ötletelésnek szentelték az időt. Arról nem érkezett hír, mit is jelent pontosan a "laza"...

8 óra csapatépítés:  titkolózik a Beatrice

Ritkán van arra lehetősége Nagy Ferónak és a Beatricének, hogy a koncertezés és a próbák mellett értékeljék a fellépéseket, vagy éppen megvitassák, milyen új célokkal vágjanak neki a következő évnek.

"Nagyszerű évet zártunk, nyáron a legtöbbet koncertező zenekar voltunk Magyarországon. Fesztiválokon, falunapokon játszottunk, tízszer voltunk Erdélyben, a nyár végén kétszeres platinalemez minősítést érdemelt ki a Best of CD-nk, az évnek pedig még nincs vége – mondta Nagy Feró, az idén 35 éves Beatrice frontembere. – Számos új ötletünk van, folyamatosan törjük a fejünket, hogyan tudnánk még többet adni a közönségnek a zenénkből. A sok munka mellett azonban sokszor arra sincs időnk, hogy beszélgessünk egy jót, hiszen a koncerthelyszínekre megérkezve mindenki teszi a dolgát. Ezért is nagy öröm, amikor Erdélyben koncertezünk, hiszen ott van lehetőség a közös marhulásra is. A hétvégén két koncertünk is volt: pénteken a diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központban, szombaton pedig a debreceni Roncsbárban léptünk fel. Úgy döntöttünk, a két fellépés között nem megyünk haza, hanem Miskolcon maradunk. Így adódott lehetőség a csapatépítésre, a közös ötletelésre. Szeretem az ilyen alkalmakat, hiszen ilyenkor jó kaják és italok mellett mindenki elmondhatja a véleményét, a végső döntést persze mindig én mondom ki! Nagy dobásra készülünk jövőre, de ez egyelőre maradjon a mi titkunk!"


 

 

Szólj hozzá!


Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James Hetfield-sztori túlélésről, veszteségről és újrakezdésről

Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James...

Amikor James Hetfield 2026 márciusában, egy víz alatti merülés során megkérte Adriana Gillett kezét, a hír könnyen tűnhetett egy újabb különc...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi koncerten három kiváló harmonikás csatlakozik Unger Balázs virtuóz cimbalmos csapatához, így összesen kilenc zenész lesz a színpadon, akik közül többen gyerekkoruk óta együtt muzsikálnak.

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.
Új koncertek