A Bohemian Betyars nyerte a NAGY-SZÍN-PAD-ot!

2016/05/16  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

A Bohemian Betyars nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt vasárnap este a fővárosi Akvárium Klubban.

A Bohemian Betyars nyerte a NAGY-SZÍN-PAD-ot!

A rendezvény fináléjában három előadó mérte össze produkcióját, a végeredményről a közönség szavazatai döntöttek. A döntő másik két résztvevője a Bagossy Brothers Company és a Run Over Dogs volt.

A Nagy-Szín-Pad! győztese meghívást kap a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál és a Strand - Nagyon Zene Fesztivál nagyszínpadára, az MTVA felajánlásaként Magyarországot képviselheti a 2017-es groningeni Eurosonic Festivalon, valamint videoklippel és egy 500 ezer forintos üzemanyag-kártyával is gazdagodik. A tehetségmutató versenyzőire számítanak az említett nyári fesztiválok mellett a MOL Nagyon Balaton eseményein.

A győztes Bohemian Betyars 2009-ben alakult Miskolcon. A csapat saját zenéjét speed-folk freak-punknak nevezi, ebben a keverékben a punkot, a skát, a pszichedeliát és a melodikus témákat vegyítik magyar, balkáni és cigány dallamokkal.

2011-ben mutatták be első lemezüket, a Boros utca 1-et, akkor egy hatnapos német turnén vettek részt. 2012 derekán jelent meg a második album, a Stone Soup, egy ével később a harmadik anyag, az Utcabetyár, végül tavaly a háromszámos Összefúj a szél EP. Az elmúlt évek alatt többször felléptek külföldön, játszanak klubokban és fesztiválokon. A Bohemian Betyarsban Szűcs Levente (ének, akusztikus gitár), Palágyi Máté (hegedű, vokál), Muhari Krisztián (trombita), Mihályfi Máté (szólógitár, vokál), Fehér Gábor (bőgő, vokál) és Dankó Dániel (dob) szerepel.

A szintén döntős, az indie/alternatív/folk hangzásvilágot képviselő Bagossy Brothers Company Gyergyószentmiklóson alakult. 2014-ben bekerült a Cseh Tamás Program támogatottjai közé, első stúdióalbuma, az Elviszlek tavaly márciusban jelent meg. A finálé harmadik szereplője, a Run Over Dogs zenéjét a desert rock stíluselemeivel lehet körülírni. Turnéztak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is, legutóbbi lemezük a tavalyi Cold Sweat of Lust, és szintén bekerültek a Cseh Tamás Program által támogatott zenekarok közé.

Az idén harmadszor megrendezett Nagy-Szín-Pad! célja, hogy a kiválasztott előadók karrierje lökést kapjon. A döntőbe jutáshoz a 25 tagú szakmai zsűri pontjainak átlaga, valamint a közönség által leadott voksok 50-30 százalékban számítottak. Az április 23. és május 4. között tartott elődöntőkben és a fináléban a résztvevők egy 15 perces élő blokkot adtak elő. A döntőben a közönség SMS-ben, Instagramon, illetve a nagyszinpad.com-on szavazhatott. A Petőfi Rádió és a Petőfi TV élőben közvetítette a koncerteket.

A döntő vendége a Margaret Island és a Soerii & Poolek, a Nagy-Szín-Pad! két tavalyi résztvevője volt.

A tehetségmutató idei elődöntősei közül nem jutott a döntőbe az Esti Kornél, Freddie, Fran Palermo, a Mongooz and the Magnet, a Marge, a Passed, a SuperStereo, Szabó Benedek és a Galaxisok, valamint a Zaporozsec.

A 2014-ben első ízben megrendezett Nagy-Szín-Pad!-ot a Mary PopKids nyerte, tavaly az Ocho Macho lett a győztes.

Fotó innen


 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek