A DAL adja a másikat: megvan a 30 jelölt!

2013/12/12  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

Kiválasztotta A Dal című produkció előzsűrije azt a 30 dalt, amely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál január 25-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában. A bejutott énekesek között van Oláh Ibolya, Vastag Tamás, Király Linda, a Mystery Gang, Kállay-Saunders András, a Belmondo, Radics Gigi és Király Viktor.

A DAL adja a másikat: megvan a 30 jelölt!

Január 25-én, február 1-jén és 8-án szombaton tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben. A két középdöntő február 15-én és 16-án lesz, onnan nyolc dal jut a február 22-ei döntőbe, amelyben kiderül, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

Az elődöntőktől kezdve négytagú zsűri fog pontozni, és beleszól a továbbjutók kilétébe a közönség is telefonos szavazataival. A zsűriben Rákay Philip mellett két énekesnő, Rúzsa Magdi és Kovács Kati, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető fog szerepelni.

ByeAlex (Márta Alex) - aki Magyarország képviseletében idén májusban Malmőben 10. lett az Eurovíziós Dalfesztiválon - digitális kommentátorként fog dolgozni az élő műsorokban, valamint azt követően online is. A nézők a neten külön is szavazhatnak majd.

A zeneszerzők között Szakos Krisztián, Czutor Zoltán, Rácz Gergő, Krajczár Péter, Burai Krisztián, Bodóczki Ernő és Romhányi Áron két-két dallal is bekerült a 30-as mezőnybe, a szövegíróknál Johnny K. Palmer, Tabár István és Király Tamás duplázik.

Az elődöntőkben számos, már hosszú évek óta a pályán lévő, népszerű előadó lesz látható és hallható, mások mellett Oláh Ibolya, Vastag Tamás, Dér Heni, Király Linda. Szintén ott lesz az elődöntőben a Mystery Gang, a harmadik egymás utáni évben induló Kállay-Saunders András, a Belmondo, Radics Gigi, Király Viktor. Szintén ismert név az elődöntős mezőnyben például Gájer Bálint, Marge (Batta Zsuzsanna), Polyák Lilla, a Group'n'Swing, Szabó Leslie, Hien, Pál Dénes, a Fool Moon vagy Cserpes Laura.

"Olyan ember vagyok, aki nem adja fel, változatlanul nagyon szeretném Magyarországot képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon, harcolni fogok. Érdekes, hogy mielőtt néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokból Magyarországra jöttem, nem is tudtam, hogy létezik az eurovíziós verseny, de ma már látom, hogy ez egyfajta európai zenei olimpia" - nyilatkozta Kállay-Saunders András. Az énekes idén My Baby című dalával a négy között végzett a magyar előválogatón, a zsűritől akkor a legtöbb pontszámot kapta.

Meglepetés a mezőnyben a hazai rockabilly színtér nemzetközileg is ismert szereplője, a Mystery Gang.

"A következő évet egy új magyar nyelvű lemezzel indítjuk, és evidens volt, hogy nevezzünk az Eurovíziós Dalfesztiválra. Hogy mi az oka, hogy eddig nem, most meg igen? Valahogy így alakultak a dolgok, láttuk a kiírást, és úgy döntöttünk, belevágunk. Szerintem a rockabilly tökéletesen passzol az Eurovízióhoz, hiszen egy vidám, ritmusos, kortalan stílus, igaz, nem emlékszem, hogy előttünk valaki kipróbálta volna ott" - mondta Egri Péter, a Mystery Gang frontembere, dalszerzője.

A jövő évi, 59. Eurovíziós Dalfesztivált 2014 májusában azért rendezheti Dánia, mert idén a malmői versenyen Emmelie de Forest dán énekesnő győzött Only Teardrops című dalával. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti. Az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi indulói közül sokan világsztárra váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.



 

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek