Menopauza

A Gólya és a velnessz disznó – Hobo is benne lesz Szomjas György filmjében

2016/09/26  ·   Általános   ·  koncert.hu

Szomjas György a Roncsfilm Kettő forgatását tervezik, de előtte néhány egykori és új szereplővel egy hosszabb dumafilmet készítenek, „a Gólya és a velnessz disznó” címen, a Roncsfilm Kettő anyaggyűjtése és előkészítéseként.

A Gólya és a velnessz disznó – Hobo is benne lesz Szomjas György filmjében

Szomjas György 1992-ben készített mozija, a Roncsfilm sokak szemében kultikus alkotás. Három és fél éven keresztül vetítették minden este a Szikra moziban. Egyes jelenetei, a párbeszédek ma már klasszikusnak számítanak.

Kisjuhász Béla házmester: Szar az egész.

A Roncsfilm 1989-ben játszódik. Helyszíne a Gólya presszó, a Szigony utcában, ahol az emberek összejárnak, esznek-isznak (leginkább: isznak), kártyáznak, verekszenek, majd hazamennek, és olyan dolgokat tesznek, ami szép lassan követhetetlenné válik: a házmester túszul ejti a feleségét, a fiú a tolókocsis apjára dobja az olajkályhát, ami a faterjával együtt lángra lobban, a disznóvágásnál a PB-gázzal elkábított disznó meg kidurran. Majd másnap vissza a kocsmába.

ifj. Halász Jenő: Ég a fater!

A „Gólya”  film kb. 70 perces lesz, és olyanok jelennek meg benne mint, Szőke András és Badár Sándor, Kapa és Pepe, Hobo, és még sokan mások, akik egy-egy történetet mondanak a kamerába egy sör vagy pálinka mellett – természetesen a Gólyában. Ezek a történetek képezik alapját a készülő nagyjátékfilm forgatókönyvének, és így némelyik bekerül majd a Roncsfilm Kettőbe is, színészekkel, megrendezett formában. A film, illetve a késővviekben a Roncsfilm Kettő új történeteket mesél el arról a világról és közegről, amiben ma, 24 évvel később élünk. Most már talán egy kicsit keserűbben, de éppoly szórakoztatóan.

Joó Géza: Ez nem nemi erőszak, ez rablótámadás!

A filmet minimális stábbal, saját erőből készítik, emiatt a „Gólya” film, illetve a Roncsfilm Kettő forgatókönyve társadalmi finanszírozásban készül, amelynek kampánya elindult az Indiegogo honlapon.

A rendező, Szomjas György a magyar újhullám egyik kiemelkedő alakja, Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Kiváló művész. 12 nagyjátékfilm, és számtalan dokumentum- és rövidfilm rendezője. Legismertebb játékfilmjei: Talpuk alatt fütyül a szél, Rosszemberek, Kopaszkutya, Könnyű testi sértés, Falfúró, Roncsfilm. Első játékfilmjével (Talpuk alatt fütyül a szél) új műfajt teremtett: a magyar westernt (eastern), cowboyok helyett betyárokkal. Munkásságában fontos szerepet tölt be a rock és a népzene, általában a populáris kultúra iránti érdeklődése.

 

 

 

 

 

 

 




 

 

Szólj hozzá!


Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei vetélkedőt indított a Magyar Zene Háza: elstartolt a Quiz Toccata, egy középiskolásoknak szóló, csapatokra épülő játék
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.
Új koncertek