Kivételesen próbáltam beosztani az erőmet, gondosan elterveztem a koncert napját. Jól ismerem magam, az ilyen nagy koncertek előtt mindig magamra vállalom a vendégek szórakoztatását és hangulatba hozását, ami rengeteg energiát emészt fel. Mire elkezdődik a buli, általában alig marad bennem valami töltés. Gondoltam, most új forgatókönyv alapján dolgozunk, hívtunk elég bohócot és idomárt, szórakoztassák egymást a kezdésig.
Alapos tervet készítettem: négyre végzünk a hangbeállással, utána elmegyek úszni egyet, egy kis relax, hétre kényelmesen visszaérek, átöltözöm, ráhangolódok, egy pohár vörösbor kabalából, aztán irány a színpad. Mikor négy után elindultam úszni, már gyanút kellett volna fognom, mindenhol dugó volt a városban. A taxis javaslatára a Margitsziget helyett a Gellért Fürdő felé indultunk, mondván Budán sokkal jobban lehet közlekedni. Simán oda is értünk, de itt akkora tömeg fogadott a bejáratnál, hogy megfutamodtam. Jól ismerem a környéket, laktam egy ideig a XI. kerületben, fogtam magam, és átsétáltam az Államigazgatási Főiskola uszodájába a Ménesi útra.
Itt eszményi körülmények fogadtak, a medence szinte teljesen üres volt, a 35 fokban mindenki kint döglött a napon, Bástya elvtársként lubickolhattam a vízben. Kényelmesen úsztam kétezer métert, gondosan figyeltem, nehogy kifáradjak, hiszen egy háromórás koncert vár még rám. James Bond háromnegyed hat körül frissen és üdén lépett ki az uszodából. „Minden a tervek szerint alakul, Miss Moneypenny!” – gondolta az órájára pillantva. Nem volt okom aggodalomra, taxit hívtam és jóleső izgalommal zuttyantam be hátra: hamarosan kezdődik életem legfontosabb koncertje. Már az Erzsébet-hídig is a szokottnál lassabban jutottunk el, de nem idegeskedtem, kitartott az úszás utáni lebegő állapot.
A komoly bajok a Döbrentei térnél kezdődtek, szinte észrevétlenül egy gigantikus dugó közepén találtuk magunkat. Mintha egy idegösszeomlással küzdő közlekedési rendőr sújtott volna le a járművekre: „Jól rábasztatok, kispofáim, nem megy innen senki sehova, amíg én azt nem mondom.” A Batthyány térig úgy másfél óra alatt küzdöttük el magunkat, de ott még reménytelenebbnek tűnt a helyzet, hiszen úgy húsz-harmincezer ember vette célba egyszerre a Hajógyári-szigetet. A Batthyányn kifizettem a taxist, kiugrottam és leszaladtam a HÉV végállomásához, hátha így gyorsabban kiérek.
Felkaptam egy ingyenes újságot, s Pierre Richard legjobb pillanatait idézve próbáltam álcázni magam a HÉV-en. Én megvalósítottam, amiről legtöbb emberarcú pályatársam csak beszél: egy voltam a tömegből. Kispál-rajongók ezreivel együtt zötyögtem ki a búcsúkoncertünkre. Csodával határos módon senki nem ismert fel, szerintem egyszerűen senki nem feltételezte, hogy az idióta énekes fél órával a kezdés előtt még a zsúfolt HÉV-en szerencsétlenkedik. Ráadásul, ahogy ilyenkor az lenni szokott, lemerülőben volt a telefonom, ezért gyorsan felhívtam egy mondatra Sukit, hogy ne aggódjanak, már a HÉV-en vagyok.
A következő pánik akkor következett, amikor nem tudtam kiszállni a Filatorigátnál, akkora tömeg zsúfolódott össze a peronon. Nagy nehezen betuszkoltam magam két csaj közé, „nem te vagy a?”, szólítottak meg tétován, „nem, csak szeretnék”, feleltem, és a lemerülés előtti utolsó pillanatban felhívtam megint Sukit, hogy azonnal küldjön valakit értem hátra, és vigyenek be, mert így fél kilenckor sem lesz kezdés. Végül futva megkerültem a várakozó tömeget, így sikerült a beengedő részleg mögé kerülnöm, ahol megtaláltam a megmentésemre küldött kommandót, kinyitották a kerítést, felpattantam Suki mögé a mopedre és háromnegyed nyolc után pár perccel ott termettem a backstage-ben. Átöltöztem, egy gyors pisi, fél pohár bor, csak az íze végett, s már rohantunk is a színpadra belecsapni a Forrdalmárba.
Negyvenötezer ember előtt életünk legjobb koncertjét adtuk. Úgy látszik, a tét nagyon hiányzott nekünk az utolsó pár évben. Mikor lejöttünk, s fogadtuk gratuláló barátaink sokaságát, azon dühöngtem, miért nem tudtuk korábban így összerántani magunkat? Ha ezt a felszabaduló energiamennyiséget korábban elő tudtuk volna csalni magunkból, biztos nem kerül sor erre a koncertre.
Lovasi - Idáig tudom a történetet
Lévai Balázs
Libri Könyvkiadó, 2014
Szólj hozzá!