A legnagyobb skandináv fesztiválon is tarolt a magyar újcirkusz

2018/06/14  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Telt ház és álló ováció fogadta a Recirquel Újcirkusz Társulat mindhárom előadását a Bergen Nemzetközi Fesztiválon. Az 1953 óta megrendezett, legnagyobb skandináv előadó-művészeti fesztiválon mintegy ötezer néző előtt mutatták be Párizs Éjjel című előadásukat, amit mi is nagyon kedvelünk.

A legnagyobb skandináv fesztiválon is tarolt a magyar újcirkusz

A 30-as évek francia fővárosának éjszakai lokáljait és varieté világát megidéző, Vági Bence által rendezett produkció az elmúlt években a világ legnagyobb fesztiváljain és színházaiban aratott már hasonló szakmai és közönségsikert. Többször találkoztunk már velük a Sziget Fesztivál cirkuszi sátrában is. 

Bergen a norvég kultúra kitüntetett helye: itt született a norvég Paganininek nevezett hegedűművész Ole Bull és Edward Grieg, és itt kezdte színpadi pályafutását Henrik Ibsen is. A város emellett 1953 óta ad otthont a skandináv országok legnagyobb kulturális és zenei seregszemléjének, a Bergeni Nemzetközi Fesztiválnak (Bergen International Festival).  Az idén május 23. és június 6. között megrendezett, két hetes fesztivál 50 helyszínén több mint 400 esemény, köztük nemzetközi szinten is kiemelkedő komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi produkciók, tánc- és operaelőadások várták a látogatókat.

A fesztivál idei műsorában egyedüli magyar színházi fellépőként helyet kapott a Recirquel is. Az első magyar újcirkusz társulat a kiemelt helyszínen, a színházi, balett- és hangverseny-produkcióknak otthont adó, 1600 férőhelyes Grieghallen-ben összesen három alkalommal mutathatta be Párizs Éjjel című produkcióját, melyet telt ház és tapsvihar fogadott.

 „Újra és újra megdöbbentő átélni, azt a nyitottságot és szeretetet, amivel egy-egy idegen ország közönsége már a premier napján fogadja az előadásainkat. Mindhárom fellépésünk érezhetően nagy hatással volt a nézőkre, azt hiszem, színházi körökben is kuriózum, hogy a teljes publikum felállva tapsol meg egy előadást – mondta Vági Bence, a Recirquel Társulat alapító-művészeti vezetője.

A Párizs Éjjel az elmúlt két évben Bogotától Párizsig a világ számos színházában aratott már komoly szakmai közönségsikert. Tavaly a világ legnagyobb fesztiválján, az Edinburgh Fringe-en közel tízezer néző, köztük mintegy száz színházigazgató látta a darabot, amely sorban kapta a legrangosabb elismerésnek számító ötcsillagos kritikákat. A produkcióra folyamatos a nemzetközi kereslet, a bergeni fellépést követően idén nyáron többek közt az angliai Latitude Fesztiválon is bemutatják majd. A Recirquel az elmúlt évek sikerinek köszönhetően mára a második legkeresettebb magyar kulturális produkció lett külföldön, a társulat fennállása óta mintegy 400 előadást tartott, amelyet mintegy 200 ezren láttak világszerte.

A Párizs Éjjel című előadás Magyarországon legközelebb 2018. július 20-21-én a Művészetek Völgyében lesz látható.

Recirquel Újcirkusz Társulat, cirkusz, újcirkusz, Párizs éjjel

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek