A rock and roll diplomához nem jár díszkeret – Fenyő Miklós a pályájáról, a koncertekről és az elismerésről

2017/12/06  ·   Általános   ·  MNO

Aki ismeri Fenyő Miklóst, az tudja, nagyon ritkán ad interjút. Férfiasan (nőiesen) bevalljuk, még nekünk sem sikerült rábírni erre, éppen ezért nagyon örültünk, amikor a Magyar Nemzetben felbukkant egy rövid beszélgetés vele.

Fotó: Fenyő Miki/FB

Nagyjából negyven koncertet ad évente – de azt vallja, ezek "valódi koncertek", élő zenével, táncosokkal. Noha pályája során előfordul, hogy vállalt fél playbackes fellépéseket, azokat nem tartja igazi koncertnek, de meglátása szerint ezeket is a lehető legjobban csinálta.

Arra kérdésre, amely azt firtatta, meddig lehet a pályán maradni, többek között ezt felelte:

"Nem azért csinálom, mert muszáj, hanem mert nagyon szeretem tizenhat éves korom óta."

A pályatársak lemorzsolódásával kapcsolatban megjegyezte:

"Egyikünk pályája sem töretlen, még a nagy legendáké sem, legfeljebb az évtizedek megszépítik a dolgot."

Arra a felvetésre, hogy a „nagy öregek” közül többeknek van már Kossuth-díja, ezt felelte:

"Kitüntetésem van állami, díjam nincs. Én közönségdíjas vagyok."

A teljes beszélgetés itt olvasható

 

 

Fenyő Miklós, interjú

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek