Menopauza

Áll a bál Prince hagyatéka körül

2016/10/14  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Cáfolták csütörtökön Prince hagyatékának kezelői a Billboard hírét, amely szerint az áprilisban elhunyt zenész kiadatlan dalait rejtő tikos gyűjteményét 35 millió dollárért (9,7 milliárd forint) eladásra kínálják, a zenész minneapolisi otthonának pincéjében feltárt anyagok között több száz órányi koncertfelvétel is található.

Áll a bál Prince hagyatéka körül

Az amerikai zenei magazin szerint a Warner, a Universal és a Sony kiadók folytatnak tárgyalásokat azért, hogy megszerezzék a kiadási jogokat. A magazin arról írt, hogy a minneapolisi Paisley Parkban álló ház alagsorában lifttel megközelíthető, acéllal megerősített, számzáras ajtó mögött található légkondicionált terem őrizte a hangfelvételeket. A nyitáshoz szükséges kódot csak az énekes ismerte, így halála után csak fúrógéppel tudott bejutni a vagyont kezelő cég.

Susan Rodgers, Prince egykori hangmérnöke, aki 1980-ban kezdte el kialakítani Prince gyűjteményét, elmondta, hogy 1987-ben, amikor ő befejezte a közös munkát, az alagsori terem már szinte teljesen tele volt a legendás Purple Rain előtti dalokkal. A rögzített anyagok között megtalálhatóak éjszakába nyúló zenélések felvételeitől kezdve olyan rendkívül személyes dalok is, melyeknek kiadása a művészt kényelmetlenül érintette volna.

Brent Fischer, a sztár vonós hangszereléséért felelős szakértője szerint a gyűjtemény hatalmas. "Szerintem a zenének, melyen Prince-szel dolgoztunk, több mint hetven százaléka kiadatlan még" - idézte őt a BBC News.

Londell McMillan a hagyatékkezelők egyik tanácsadója csütörtökön Twitter-üzenetében azt írta: "ne higgyenek az abszurd cikknek a pincéről. Oly sok hamis híresztelés terjeng". McMillan egyetértett egy másik Twitter-üzenet tartalmával, amelynek írója úgy vélekedett, hogy túlságosan alacsony a 35 millió dollár a kiadatlan zenékért. McMillan elfogadhatatlannak nevezte ezt az árat, és felszólította a Billboardot, hogy adjon helyreigazítást a pincés sztorira.

Prince áprilisban a fentanyl fájdalomcsillapító túladagolásának következtében váratlanul hunyt el, végrendeletet nem hagyott hátra. A bíróságra vár, hogy felossza az örökséget, a Prince halála utáni hónapokban ugyanis számos potenciális örökös jelentkezett.

Csütörtökön a minnesotai St. Paulban rendez a család a Prince zenei öröksége előtt tisztelgő koncertet, melyen többek közt Stevie Wonder, Christina Aguilera, Chaka Khan, Tori Kelly és Prince első felesége, Mayte Garcia is fellép.


 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek