Bródy János Bob Dylan Nobel-díjáról

2016/10/13  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

A modern amerikai líra nem érthető meg Bob Dylan nélkül, elismerése ugyanakkor azt is jelenti, hogy a rock műfaja ma már a kultúra szerves része - nyilatkozta Bródy János annak kapcsán, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat az amerikai dalszerző, előadónak ítélték.

Bródy János  Bob Dylan Nobel-díjáról

"Dylan Nobel-díja hatalmas dolog számomra is, hiszen már fél évszázada hiszek abban, hogy a rock képes megközelíteni a klasszikus formák értékeit" - mondta a Kossuth-díjas dalszerző, szövegíró.

Bródy János emlékeztetett arra, hogy Bob Dylan szövegei megjelentek önálló kötetben és a szakma költőként is számon tartja. Mint kifejtette, Bob Dylan dalait és szövegeit már az Illés-együttes indulásakor jól ismerte és szerette, zenélni is nagy mértékben miatta kezdett el a hatvanas évek elején. A közgazdász édesapja által egy amerikai útról hozott lemezek között Dylan két albuma is ott volt, és ezeket rengeteget hallgatta.

"Nagyon azt éreztem, hogy olyan minőséget képvisel, ami zenei formában jelenik meg, de nem kizárólag zenei. Abban az időben vonzódtam az akkoriban induló zenei mozgalmakhoz, Dylan egyfajta biztatást adott nekem arra, hogy ami ebben a műfajban igazán fontos, az nem a zeneiskolában tanulható meg" - fogalmazott Bródy János.

Megemlítette, hogy a legenda szerint Dylan a hatvanas évek elején ellátogatott példaképéhez, Woody Guthrie folkénekeshez, akinek a gitárjára az volt felírva: This machine kills fascists (Ez a szerkezet megöli a fasisztákat), vagyis a gitározás közéleti tevékenység.

"A hatvanas években erősen kötődött az akkori társadalmi mozgalmakhoz, bár később tiltakozott, amikor politikai szövegírónak aposztrofálták. A Blowin' in the Wind című dala a hippimozgalom egyik himnusza lett, akárcsak később a The Times They Are A-Changin' - fejtette ki Bródy János.

Kitért arra, hogy Dylan Nashville Skyline című lemezét szereti a legjobban, talán azért, mert azon a country zenével kereste a kapcsolatot (néhány évvel később a Fonográf együttes is country stílusú számokat játszott). Ugyancsak kiemelkedőnek tartja egyik legkorábbi munkáját, az 1963-as The Freewheelin' Bob Dylant, amely az első volt, amelyen saját szerzeményeit énekelte.

"Elsősorban mindig is dalszerző volt, sokak számára előadói stílusa nem feltétlenül rokonszenves, dalai közül jó néhány nem is az ő előadásában vált igazán népszerűvé, hanem például Jimi Hendrixtől, Pete Seegertől, a Peter, Paul & Marytől. Fontos korszaka volt, amikor a hetvenes években összeállt a Band nevű együttessel" - mondta Bródy János.

 


 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek