Hamvaimból támadok fel - Visszatér a Unique!

2015/09/03  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Völgyesi Gabi és Kovacsics Ádám nem csak férj és feleség, hanem munkatársak is, hiszen közösen irányítják együttesüket, a 15 éves Unique-ot. A rádiók által is szívesen játszott slágereiről híres formációról az elmúlt években feltűnően keveset lehetett hallani, aminek legfőbb oka a gyermekek érkezése volt.

Hamvaimból támadok fel - Visszatér a Unique!

"Martin 2012-ben, Eliot 2014-ben, egymás után születtek. Tudatosan szerettük volna, hogy ne legyen köztük nagy korkülönbség. Azzal azonban nem számoltunk, hogy az anyai és apai teendők a vártnál is sokkal több elfoglaltságot jelentenek. Mindkettőjüknél nagyon kemény volt az első fél év, akkor szó szerint 24 órás felügyeletre volt szükség, és azóta is minden léptükre oda kell figyelnünk. Ők határozzák meg a bioritmusunkat, a munkát, és az ihletek áramlását. Mivel a férjem több zenei munkája mellett a Unique zeneszerzője és zenekarvezetője, muszáj volt lassítanunk egy kicsit, mert egyszerűen nem bírtuk volna a tempót" - mondta Völgyesi Gabi.

Az énekesnő és férje az elmúlt három és fél évben is sokat koncerteztek, ám nem véletlen, hogy folyamatosan tele volt a naptáruk.

"Már a gyermekvállalás tervezésénél fontos szempont volt, hogy a tavasszal kezdődő szezontól újra zenélhessünk és tudjunk fellépéseket vállalni. Mindkét gyermekünk januárban született,
így pár hónapnyi főállású anyaság után visszatérhettem hétvégenként a színpadra" - árulta el Gabi, aki úgy látja, hogy ezután sem lesz hiány fellépésekből, hiszen új daluk, a '80-as éveket idéző hamisítatlan Unique-sláger, a "Magadban keresd" láthatóan nagy sikert arat.

"Óriási boldogság számomra, hogy három és fél év kihagyás után végre újra saját számmal jelentkezhettünk. Olyan érzés, mintha a hamvaimból támadnék fel, nagyon élvezem a pezsgést. Féltem attól, hogy elveszítjük a rajongóink bizalmát a szünet miatt, de szerencsére nem látok ilyen problémát. A hétvégi élő koncertünkön már sokan velünk énekelték a Magadban keresd szövegét, és tegnap még vásárlás közben is megállítottak, hogy gratuláljanak" - tette hozzá az énekesnő.

Ha minden jól megy, a gyerekek cseperedésével most újra felgyorsul az élet a Unique körül. Már megjelent a kislemezük, készül az új videoklip és egyre több élő koncertre is felkérik őket.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek