Menopauza

Ismét DAL-ra lehet fakadni

2016/10/11  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Kiírták A Dal 2017 pályázatát, amelynek keretében azt a dalt keresik, amelyik Magyarországot képviseli a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel november 20-ig nevezhetnek.

Ismét DAL-ra lehet fakadni

Noha a kiíró a magyar nyelvű dalokat támogatja, de angolul, valamint a Magyarország területén élő kisebbségek és etnikumok nyelvén íródott pályaműveket is vár a zsűri, ebben az esetben azonban minden dalhoz csatolni kell a szöveg magyar fordítását. Számítanak a külföldi szerzők dalaira is, az ő pályázatuk akkor tekinthető érvényesnek, ha olyan magyar állampolgárságú vagy magyar anyanyelvű előadó énekli el, aki a pályázati kiírás minden további feltételének is megfelel.

A Dal 2017 részletes pályázati kiírása itt érhető el.

Most november 20-án éjfélig lehet postán beküldeni a kinyomtatott pályázati adatlapot zárt borítékban, ajánlott levélként. Emellett, november 18. és 20. között az MTVA székházának A portáján is átveszik a pályázatokat 10 és 18 óra között.

A pályaműnek tartalmaznia kell a hangzóanyagot audio fájl és mp3 formátumban CD-n vagy pendrive-on, valamint a dal szövegét, ha az nem magyar nyelvű, annak magyar fordítását is CD-n vagy pendrive-on. A határidőig beérkezett, a feltételeknek megfelelő versenydalok közül szakmai előzsűri választja ki azokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek.

A pályázati feltételek között szerepel, hogy a benevezett szám (dalszöveg + zene) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba vagy médiafelületre (televízió, rádió, internet) és nem hangozhatott el nyilvános előadáson 2016. szeptember 1. előtt. A dal maximális időtartama három perc lehet, az előadók csak magyar állampolgárok vagy magyar anyanyelvűek lehetnek és 2017. május 9-ig, az Eurovíziós Dalfesztivál első kijevi elődöntőjéig be kell tölteniük 16. életévüket.

A Dal 2017 élő adásaiba bejutó pályázóknak el kell készíteniük daluk akusztikus verzióját, amellyel versenybe szállnak az Akusztik Dalverseny fődíjáért.

Tavaly 372 dallal pályáztak A Dalba. A győztes, Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie), aki Magyarországot képviselhette idén májusban Stockholmban, Pioneer című számával a 19. helyen végzett az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az évente több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztivált jövőre Ukrajnában rendezik meg, miután Stockholmban az ukrán énekesnő, Jamala győzött 1944 című dalával.


 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek