Jobban van Fábián Juli

2017/11/02  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

A különleges hangú énekesnő pár hónapja jelentette be, hogy sajnos ismételten harcba kell szállnia a daganatos betegsége ellen.

fotó: Csiszér Ágota

Akkori rövid üzenetében ígéretet tett arra, hogy időnként jelentkezik, és beszámol arról, hol tart a harcban.

Daganatos betegsége miatt visszavonul egy időre Fábián Juli

 

A napokban újabb üzenet érezett Julitól, ami már jóval derülátóbb, mint az első bejelentés:

"Kedveseim, barátaim!

Mindig megmelengeti a szívem, amikor írtok nekem, kérdezitek, hogy vagyok, történeteket meséltek arról, hogyan vált a zeném, zenénk az életetek részévé és mit jelent számotokra. Nagyon szépen köszönöm ezeket a szeretetnyalábokat, én is nagyon sokat gondolok rátok, és ígértem, hogy néha jelentkezem.

A kezeléseim szépen haladnak, egyelőre még bizonytalan ideig, de tart amíg tart, most ez a dolgom. Őszintén szólva az elmúlt hónapokban a gyógyulásom kapcsán sok nehézséggel kellett szembenéznem, és egy komoly mélyrepülésen vagyok túl, amiből szerencsére felálltam és újra egyre jobban érzem magam. Ezen a krízisen, és az egész időszakon a saját belső erőm mellett a családom, a barátaim, a gyógyítóim támogatása, gondossága, szeretete segített és segít át, és a szeretet, ami tőletek árad felém mindenféle formában. Nagyon hálás vagyok ezekért.

A napjaimat az egészségemmel kapcsolatos teendők mellett sok-sok olvasással és pihenéssel, meditációval, zenékkel, jó filmekkel, tevéssel-vevéssel, hosszú sétákkal töltöm a friss levegőn - a fotót is egy ilyen erdei sétán készítettem nemrég az őszi színpompában.

Na és újra elkezdtem írni - egyelőre csak magamnak -, amit nagyon élvezek.
Kérlek, szorítsatok továbbra is és küldjétek nekem a pozitív energiát, mert minden nyaláb ideér!!! Köszönöm!"

Továbbra is szurkolunk Juli teljes felépüléséért, és reméljük, mihamarabb visszatérhet a színpadra!

 

Fábián Juli, rák, rajongók, Facebook

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek