Menopauza

Kocsis Zoltán lemondta a koncertjeit

2016/10/18  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja Kocsis Zoltán zongoraművész, orvosai ugyanis néhány hónapos pihenést írtak elő számára - tette közzé a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

Kocsis Zoltán lemondta a koncertjeit

Bár Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív- és aortaműtétjéből – szól a közlemény – a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna.

"Nem zárható ki, hogy ennek következtében ismét egészségi problémái adódtak, így orvosai utasítására a gyógyulása érdekében néhány hónapon át szigorú pihenésre és teljes nyugalomra van szüksége, hogy aztán ismét a tőle megszokott odaadással végezhesse munkáját" - fogalmaztak.

Mint írták, Kocsis Zoltán nem szakad el teljesen a pódiumtól, de külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja. A Bartók Új Sorozatban művészeti vezetői és közreműködői feladatait ugyanakkor töretlenül ellátja.

A vele kapcsolatos kérdéseket és megkereséseket családja kérésére munkahelye, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fogadja - zárul a közlemény.

Fotó innen: Nemzeti Filharmonikusok / Hungarian National Philharmonic

 


 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek