Menopauza

Megvan az év bárzongoristája!

2014/05/13  ·   Általános   ·  koncert.hu

Balogh Dezső nyerte a New York Café Bárzongorista verseny 2014 döntőjét, sőt a közönségszavazás nyertese is a fiatal művész lett. A döntőt május 9-én este rendezték a 120 éves New York Palota Roma Termében.

Megvan az év bárzongoristája!

A második helyezett Pikács István lett, a harmadik helyre – a hagyományoktól eltérően – két versenyző került: Banyák József és Csipkés Sándor. A zsűri (Szentpéteri Csilla, Nyári Károly és Esze Jenő) nehéz helyzetben volt, hiszen minden előadó kimagasló teljesítményt nyújtott. Az ötödik döntős, Banyák Gyula a negyedik helyezést érte el, ami nagyon szép eredmény, hiszen a megmérettetésen 9-en indultak. A szervezők köszönik az ő részvételét is és sok sikert kívánnak neki, hiszen üde színfoltja volt a versenysorozatnak.

A nyertes, Balogh Dezső 1979-ben született. Már 11 éves korában eldöntötte, hogy jazz és bár-zongoristaként a zenéléssel szeretne foglalkozni. Tanulmányait a Molnár Antal Zeneiskola klasszikus szakán kezdte, majd a Vasutas és Postás zeneiskola után magán úton Szakcsi Lakatos Béla és Oláh Kálmán tanítványa volt. Évekig játszott a világhírű monacoi Hotel de Paris bárjában és a legismertebb budapesti szállodákban. Most kimagasló tudásával, technikájával és szerénységével mindenkit levett a lábáról.

Az est során a zsűri meglepetésprogrammal is készült. Most először nem csak a hangjukat hallatták, zongorához ültek mindannyian. Esze Jenő több mint 40 éve tanít, jelenleg a Zene és Táncművész Szakszervezet Kőbányai Szakiskolájának tanszékvezető tanára. Roppant energikus jazzelőadással készült Szentpéteri Csilla zongoraművésznő, a crossover latinos, forró dallamaival varázsolta el a közönséget, Nyári Károly zongoraművész, zsűrielnök pedig slágerekkel és kristálytiszta hanggall járult hozzá az esthez.


Képtár

  • Megvan az év bárzongoristája! kép 29803
 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek