Na de ki az a Deniz? Nagy-Szín-Pad: öten a döntőben

2014/05/26  ·   Általános   ·  koncert.hu

Hétfő reggel, a Petőfi Rádió adásában jelentették be a szervezők a Nagy-Szín-Pad elődöntőinek eredményét. A 15 produkciót felvonultató mezőnyből öten jutottak tovább a döntőbe.

Na de ki az a Deniz? Nagy-Szín-Pad: öten a döntőben

Június 1-jén, az Akvárium Klub színpadán a Cloud9+, Deniz, az Ivan and the Parazol, a Mary Popkids és a Szabó Balázs Bandája lép színpadra. A szavazás ma reggel újra indult és a vasárnap esti döntő végéig tart.

Az elmúlt hét három napján az Akvárium Klubban, élő tv-, rádió- és internetes közvetítés mellett lépett fel 15 zenekar és előadó, akiket hazai popszakma (újságírók, producerek, zenészek, fesztiválszervezők) választottak ki és hívtak meg a Nagy-Szín-Pad című “tehetségmutató” versenyre. Közülük most öten jutnak tovább a vasárnapi döntőbe.

A fent említett csapatok ABC-sorrendben lépnek majd fel vasárnap este az Akvárium Klubban, közülük a közönség választja ki a győztest, de itt már annak is van jelentősége, hogy ki, hányadik helyen végez, hiszen ennek megfelelő lesz a díjazás.  Az első helyezett a legfontosabb fesztiválok kiemelt helyein és időpontjaiban szerepelhet majd, továbbá 1 millió Ft-os videó klip és 1 millió Ft-os próbaterem támogatást is kap, de jelentős díjak járnak további helyezetteknek is: az első 3 helyezett számára az MTVA pl. kiemelt kommunikációs csomagot biztosít minden csatornáján. A Nagy-Szín-Pad további 12 indulója pedig kiemelt játszást és promóciós felületet kap a Petőfi Rádióban, egyenlő arányban.

A szervezők hangsúlyozzák: azok kezét sem engedik el, akik csak az elődöntőig jutottak, mind a 15 produkció zenei pályafutását igyekeznek segíteni a jövőben is.

Légy mindig eredeti! (??)


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek