Nyolcvan jelentkező a Cseh Tamás-pályázaton

2013/12/10  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

A versenyt nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók részére írta ki a KKK. A pályázat hozzájárul ahhoz, hogy Cseh Tamás munkássága és életfilozófiája tovább éljen a művészetekben.

1978

Három kategóriában összesen nyolcvan pályamű érkezett a Cseh Tamás emlékét ápoló pályázatra, amelyet a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (KKK) hirdetett meg.

A legtöbben, 48-an az Egy képre gondolok, tudod... című vizuális kategóriában pályáztak a szerző dalaira készített fotókkal, illetve videoklipekkel.

A Dallam a szabadságról kategóriában a 17 pályamű érkezett. Ebben a mezőnyben a Cseh Tamás Mélyrepülés című lemezén felhangzó Dallam a szabadságról zenére kellett szöveget írniuk a pályázóknak. Az album éppen 25 éve, 1988-ban jelent meg, és érdekessége, hogy szövegeit nem Cseh Tamás állandó szerzőtársa, Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta.

Tizenöt versenyző a De mi most itt vagyunk, éneket hallgatunk kategóriában próbált szerencsét egy-egy Cseh Tamás-dal feldolgozásával, előadásával.

A pályaművek előzetes zsűrizése után a legjobb előadók és alkotók produkciójukat a kulturális központ színpadán élőben is bemutathatják a zsűritagoknak, illetve a közönségnek. A zsűri tagjai értékelik a dalok és az előadás egyediségét, hitelességét, illetve a fotók vagy klipek eredetiségét, ötletességét, dalokhoz való viszonyát.

A zsűri tagjai: Novák János zeneszerző (Kolibri Színház), Kecskeméti Gábor zeneszerző, Kátai Zoltán énekmondó, Bérczes László művészeti vezető (Kaposvári Csiky Gergely Színház), Mispál Attila filmrendező, Tóth Zsolt operatőr és Lackfi János költő, író.

A gálaest 2014. január 18-án 18 órakor lesz a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Az első helyezettek mindhárom kategóriában 100-100 ezer forintot, a második helyezettek 50-50 ezer forintot, a harmadikok 30-30 ezer forintot kapnak.

Cseh Tamás énekes, zeneszerző, előadóművész 2009. augusztus 7-én Budapesten hunyt el. 1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett, egy kivételével ő írta valamennyi Cseh Tamás-lemez szövegét: négy évtized közös munkájának eredménye mintegy húsz album és tucatnyi est. Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Idén szeptembertől bronzszobor őrzi emlékét a Gellért téren.


 


 

 

Szólj hozzá!


Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Bár minket közvetlenül nem érint, de aki kiteszi a lábát az országból belefut a bankjegybe: az Európai Központi Bank a mai napon közzétette az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.
Új koncertek