Nyugdíj-kiegészítő támogatással segít a létminimum alatt élő előadóművészeken az Előadóművészi Jogvédő Iroda

2018/06/26  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Az új támogatás bevezetésével az egyesület azoknak az elismert előadóművészeknek kíván segítséget nyújtani, akik rendkívül alacsony nyugdíjuk mellé semmilyen más juttatásban nem részesülnek. A havonta folyósított összeg több száz művész életét teheti könnyebbé - közölte az EJI hétfőn az MTI-vel.

Nyugdíj-kiegészítő támogatással segít a létminimum alatt élő előadóművészeken az Előadóművészi Jogvédő Iroda

Mint a közlemény emlékeztet, a rangos, elismert előadóművészek közül is sokan kerülnek nehéz anyagi helyzetbe idős korukban. Közülük egyeseken segít a Magyar Művészeti Akadémia vagy az illetékes miniszter által adományozható művészjáradék, akik azonban nem kaptak magas állami, szakmai kitüntetést, azok gyakran nehéz öregkornak néznek elébe.

Ezen a helyzeten segít az Előadóművészi Jogvédő Iroda azzal, hogy a szolidaritás jegyében a nyugellátásból kiszorult előadóművészek számára nyugdíj-kiegészítést nyújt; a juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, azt tehát a művészek maguk termelik meg - tájékoztatott az EJI.

Mint a kommüniké emlékeztet, az egyesület a befolyt jogdíjak 10 százalékát fordítja szociális, szakmai célokra, az új támogatás forrása is ez a tétel.

A nyugdíj-kiegészítés iránti kérelmeket, a szakmai szervezetek javaslatait a www.eji.hu honlapról letölthető nyomtatványon lehet benyújtani, és azokról az egyesület - kizárólag előadóművészekből álló - elnöksége dönt. A juttatásért nemcsak az EJI-nél regisztráltak, illetve EJI tagok, hanem bármely előadóművész folyamodhat, aki megfelel a honlapon olvasható feltételeknek.

A nyugdíj-kiegészítés havi összegét az EJI a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 35-200 százalékában, különös méltánylást igénylő esetben legfeljebb annak 300 százalékában határozta meg, így a létminimum alatt élő művészek állami nyugdíját akár meg is duplázhatja ez a kiegészítő járadék. "Az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását" - idézi a közlemény Gyimesi Lászlót, az EJI elnökét, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) főtitkárát.

Az EJI évről évre több jogdíjat oszt fel, az egyre pontosabb felosztás eredményeként pedig mind több előadóművész jut hozzá az őt megillető jogdíjhoz. Az egyesület által felosztott jogdíj mértéke az elmúlt harminc évben ezerszeresére nőtt, miközben a jogdíjfelosztást végző csapat mérete továbbra sem éri el a húsz főt - hangsúlyozta az EJI közleménye.

előadóművész, nyugdíj, Előadóművészi Jogvédő Iroda, EJI

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek