Drága barátom, Andor!
Amikor felszálltam a vonatra, kicsit szomorú voltam, hogy Budapestre kell jönnöm, de aztán megvigasztalt a tudat, hogy a Gödör mélyén veled újra – és utoljára találkozhatok.
Olyan körülmények között, amikben általában is szoktunk, fejünk körül kering a blues, a backstage-ben megiszunk pár felest és elszívunk pár rakettát. Bár ez így nem pontos, mert rengeteget ittunk, s még annál is többet cigiztünk.
Jó volt veled a tudatmódosítás, közben beszélgettünk, így lettünk észrevétlenül barátok.
Aztán, persze, elkezdtünk volna öregedni, de te meghaltál.
Jó lett volna még sakkozni. Még emlékszem a ló-futó kombinációdra, amivel nyertél, ahogy most is, egy utolsó szívdobbanással leléptél a tábláról, vagyis Te, huncut, nem öregszel tovább.
Lám, a halálban is van valami jó és szép.
Valahol azt olvastam, akit szeret az Isten, azt hamar magához veszi, ezért élt fia is csak 33 évet ezen a földön. Te 47 évesen hagytad abba a lélegzést, emiatt gondolom, hogy nagyon szerethetett téged az összes hangzattan Ura, még nálunk, földi barátaidnál is jobban. Mi biztos nem engedtük volna meg neked, hogy lelépj erről a sáros altalajról. Önző okok miatt.
Én például nagyon szerettem a szemed csillogását, huncut, szégyenlős mosolyod, azt, hogy mindig hittél a másnapban, a jövőben, és sokszor rám, ránk is átragadt a Te irracionális pozitív hited.
Pedig nem voltál sem naiv, sem tapasztalatlan, sőt, az akaraterőd volt lenyűgöző. Kitaláltad a Blues Patikát, és sokan nyúltak e zenei gyógyszer után. Kitaláltál zenei formációkat, és azok megszülettek és sikeresek lettek. Amikor utoljára találkoztam veled, akkor is egy fesztivál születéséről beszélgettünk. Félő, az már – nélküled – nem fog megvalósulni.
A halálban az is rossz, hogy elveszik a teremtő erő, amivel Te gazdagon bírtál. De jól van ez így, mert senki sem pótolható. Így utánad is akkora pusztaság marad, hogy elbetyárosodunk, mi, túlélők.
Persze, felrakhatom a lemezeid, de ezek csak – vagy hál’ Istennek – maradandó nyomok, amik végül emlékezéssé rövidülnek.
Majd mesélni fogok a fiaimnak rólad, hogy tudják, ismertem egy jó embert, akinek a vérében a Mississippi csordogált, pedig Nyíregyházán született.
És abban is reménykedem, hogy ha majd én meghalok, újra látjuk egymást, méghozzá mennyei tisztasággal. Addig hiányozni fogsz, és csak azért nem sírok emiatt, mert megtanultam közömbös arcot vágni üvöltés helyett.
Szóljon tovább a zene, hozzád, neked, szeretteidért, és ha úgy látod, hogy méltók vagyunk rá, kérlek, valamiféle metafizikus formában szállj be az éjfél utáni jammelésbe.
Drága Andor, köszönjük neked, hogy ismerhettünk, hogy jó voltál hozzánk.
És köszöntjük Maróti Daninak, a Gödör Klubnak és a zenekaroknak, hogy az összes bevételt a családnak adjátok, legalább az a kibaszott pénztelenség ne gyötörje őket.
Forrás: Huppa.hu
Szólj hozzá!