Robbie Williams boldog, hogy megnyithatja a focivébét

2018/06/11  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Robbie Williams énekes és a kétszeres világbajnok brazil Ronaldo mellett Aida Garifullina orosz operaénekesnő jut szerephez a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki megnyitóján.

Fotó: FIFA

A Luzsnyiki Stadionban – az Oroszország - Szaúd-Arábia mérkőzés előtt – sorra kerülő showműsort illetően a 44 éves brit zenész a FIFA honlapján megjegyezte, nagyon boldog, hogy egy ilyen különleges fellépésnek köszönhetően térhet vissza Oroszországba.

"Sok mindent elértem már a karrierem során, de világbajnokságot megnyitni a stadionban helyet foglaló 80 ezer szurkoló, illetve sok millió tévénéző előtt gyerekkori álmom beteljesülése" – mondta Williams.

A FIFA közlése szerint a megnyitó felépítése némileg el fog térni a korábban megszokottaktól: a táncos látványelemek helyett ezúttal a zenéé lesz a főszerep, ráadásul a kezdő sípszó – közép-európai idő szerint 17 óra – előtt mindössze fél órával kezdődik majd a korábbiaknál rövidebb műsor. Egy elem, a házigazda ország ünneplése feltétlenül marad.

A hazai előadókat Aida Garifullina képviseli. A harmincéves tatár származású szopránénekes elmondta, soha nem gondolta volna, hogy részese lehet majd egy ilyen eseménynek. "Egy megvalósuló álomhoz kötődő szimbolikus képet fogok bemutatni az egész világnak" – árult el valamit a programjából.

FIFA, focivébé, show, Robbie Williams

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek