Ukrajna offolja az Eurovíziót

2019/02/28  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Ukrajna nem vesz részt a Tel-Avivban megrendezendő Eurovíziós Dalfesztiválon, mert az országos válogató második és harmadik helyezettje sem akar fellépni Ukrajna színeiben az első helyezett énekesnő, Maruv helyett, aki oroszországi fellépései miatt nem képviselheti hazáját.

Fotó: Maruv/FB

Az ukrajnai versenyen második helyezést elért Freedom Jazz trió kedd este közölte, hogy nem fogadja el a felkérést, míg a harmadik helyezett, a Kazka nevű együttes szerdán hozta nyilvánosságra elutasító válaszát. Utóbbi közleményében azzal indokolta a döntést, hogy nincs szüksége bármi áron a győzelemre. Mindkét előadó jelezte viszont, hogy a jövőben talán újra elindul a dalversenyen. (Utóbb kiderült, hogy tavaly a Freedom Jazz is fellépett egy moszkvai rendezvényen.)

Az ukrán közmédia  (NOTU) szerda este közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy Ukrajna a kialakult helyzet miatt idén nem küld versenyzőt a dalfesztiválra. Hozzátette, hogy a szabályok értelmében küldhetne egy általa kiválasztott előadót, aki nem szerepelt a hazai válogatóban, de a dalverseny nézői iránti tiszteletből nem él ezzel a lehetőséggel.

A Maruv – eredeti nevén Anna Korszun – körüli botrányt az váltotta ki, hogy korábban fellépett Oroszországban és a közeljövőben is erre készül. Amikor kiderült, hogy emiatt veszélybe kerülhet az eurovíziós fellépése Izraelben, a Facebookon közölte, hogy kész lemondani oroszországi fellépéseit. Később azonban az is kiderült, hogy a dal szerzői joga, amellyel hazáját képviselte volna a dalfesztiválon, a Warner Music Russia orosz cégé, amellyel már leszerződött egy szólókoncertre április 6-ra Moszkvába. A NOTU viszont csak azzal a feltétellel kötött volna vele szerződést a tel-avivi szereplésről, ha lemond minden oroszországi fellépéséről.

A dalfesztivál egyik fő alapelve a politikamentesség...

Eurovíziós Dalfesztivál, Izrael, Ukrajna, Maruv

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek