Menopauza

Underground pasimustra – szerintünk

2014/07/07  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

A napokban fennakadtam egy cikken, amely a hazai fesztiválokon fellépő művész urak ellenállhatatlan bájával foglalkozik, tíz kiemelt férfiember személyében. Tulajdonképpen nagy részével egyet is értek, azonban erős hiányérzetem támadt egy-két említésre méltó férfiú elhanyagolásával. Adott volt a lehetőség, hogy összeállítsam saját szubjektív Top 10 listám. És még ez a keret is kevésnek bizonyult…

Underground pasimustra – szerintünk

Előre kikötöm, egy formációból direkt választottam egyetlen embert, hisz van olyan zenekar, ahol majdnem a teljes mezőny versenyképes lenne. És természetesen azokat a zenekarokat már alapból diszkvalifikáltam, akik az előző körben versenybe szálltak.

Az egyszerűség kedvéért haladjunk betűrend szerint:

Bauxit

A Bëlga tánc- és énekkar oszlopos tagja. Első ránézésre nem feltétlen álmaink pasija, de talán pont ezért érdekes. Attól függetlenül, hogy a formáció munkásságát és fellépéseit nem szabad túlságosan komolyan venni, mégis van ebben a fiúban valami szuggesztív. A humorérzék minden pasinál fontos szempont, már csak ezért is imádnivaló a fazon, de amúgy is szeret a középpontban lenni, így nagyon nehéz lenne nem rá koncentrálni műsor közben.
Jelige: Értsd a viccet :)

Fotó: Brindza Csaba

Beck Zoltán

Ki ne ismerné e nevet kis hazánkban? A 30Y (és a magyar zenei kultúra) nélkülözhetetlen alakja. Filigrán alkat, naaaagy kék szemek, érdekes frizurák és összetéveszthetetlen hang. A színpadon kettős szereposztásban játszik. Hol gyengéd és érzelmes, hol vad és szenvedélyes. Igazi kaméleon típus. Villámgyorsan vált hangulatot, ha a színpad úgy kívánja, de alapjáraton a kenyérre kenhető férfiak társaságát erősíti. Karizmáért neki sem kell könyörögni, és valószínűleg pont ez segíti hozzá ahhoz, hogy jelentős hatást váltson ki a nézőtéren elhelyezkedő hölgyekből.
Jelige: Alternatíva:)

Fotó: Labancz Andrea

Egyedi Péter

Az Óriás, az annabarbi és az Isten Háta Mögött zenekarokból ismerős szép szál legény első ránézésre egy csendes sorozatgyilkos figurájához hasonlítható. Amikor hetekig nem találkozik a borotvával, akár hegyi remeteként is eladható lenne. Ettől függetlenül mégis van benne valami igazi férfias sárm, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ráadásul végtelen nyugalmat áraszt magából, ami egy nő számára mindig is vonzódást kelt.
Jelige: Harmónia :)

Fotó: est.hu

Kirchknopf Gergő

Az Ocho Macho szemtelenül kockás hasú énekese, az egy koncert alatt legtöbb kalóriát elégető művész versenyének abszolút győztese, a nyughatatlan őrült, civilben tisztességes családapa. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a koncertek egyik legjobban várt pillanata, amikor Gergő ledobja a textilt, és a gyönyörűen kidolgozott felsőtestén megcsillannak a verejtékcseppek. A szintén szokásos baseball sapka és a laza öltözék mellett a hiperaktivitás minden tünetét egyszerre produkáló frontembert rendkívül szimpatikussá teszi, hogy minden buli alkalmával úgy csillognak a szemei, mint egy kisfiúnak, aki épp élete ajándékát bontogatja a karácsonyfa alatt.
Jelige: Strapabírás:)

Fotó: Labancz Andrea

Kovács „Senior Hal” Krisztián

A kegyetlen beszólogatásairól és érdes humoráról hírhedt Fish! frontember az állatorvosi ló tipikus esete. Ha koncerten találkozik vele először az ember lánya, és csak a felszínre figyel, valószínűleg elkönyveli egy bunkó parasztlegénynek. Tegyük hozzá, hogy ezért az úriember rendesen meg is dolgozik. Ám ha nem ítélünk elsőre (vö. csokireklám...), pozitívan csalódunk. Szintén zenész abban az értelemben is, hogy a kor csak javított a fiatal kiadáson. Sárm és sportos elegancia. Emellett igazi karizmatikus személyiség, titkosított belsővel, mindent vivő akarattal, és ha nem figyel, imádnivaló mosollyal.
Jelige: Csak erős idegzetűeknek! :)

Fotó: Labancz Andrea

Leskovics „Lecsó” Gábor

A Pál Utcai Fiúk és a Kiscsillag sármőre. Tipikus példa arra, hogy vannak férfiak, akiknek az idő és a „megtett kilométerek” kifejezetten a hasznára válnak. Ifjú leánykorom ideálja még most is nyertes a hölgyek körében. A megszokott kalap, az igéző szemek és a karcos hang nem megy ki a divatból. Szintén nyugtató hatású kisugárzással rendelkezik, mely koncerteken még a leghátsó sorokban is érzékelhető.
Jelige: Érző szív:)

Fotó: Labancz Andrea

Mc Columbo

A Brains és az Irie Maffia igéző szemű szívtiprója. Tinilányok álma, féltékeny kedvesek rémálma. Bár ő maga már egy ideje túljutott a kamaszkoron, úgy tűnik az öregedés Istene a kegyeibe fogadta, hiszen ránézésre talán még a személyit is elkérném tőle egy szórakozóhely bejáratánál. Stílusához illő zenei próbálkozásai nem véletlenül sikeresek. Pontosan tudja mitől döglik a leányka az első sorokban, és ezt gyönyörűen ki is aknázza.
Jelige: 25 alatt kihagyhatatlan! :)

Fotó: Labancz Andrea

Pásztor Sámuel

Az Anna & the Barbies és a The Bosky vadóc gitárosa igazi tekintélyt parancsoló rocker fazon. Bár testvére, Anna mellett nehéz kitűnni a színpadon, neki mindig sikerül legalább néhány percre magára vonnia a hölgyrajongók tekintetét. A gitár még mindig szexi és öltöztet, virtuózok kezében pedig valódi csajmágnesként funkcionál. Ő az egyik tökéletes példája (példánya) annak, hogy nem csak a frontember lehet népszerű egy zenekarban.
Jelige: Tökös lányok előnyben:)

Fotó: annaandthebarbies.hu

Pulius Tamás

Noha hivatalosan már belépett a harmadik ikszesek táborába, A Mocsok egy kölykök frontembere még mindig simán letagadhatna vagy 10 évet. Ha már a bátyust emlegették az előző listában, szerintem ő is megér néhány sort.  A kisfiúsan bájos (bocsi Tomi), ugyanakkor vadóc külső érzelmes belsővel párosítva mindent visz. Érdekes hangszín, kissé őrült, de mindenképpen szerethető humor, és végtelen lazaság.
Jelige: A majdnem tökéletes pasi:)  

Fotó: Kotschy Gábor

Székely Márton

Az Ozone Mama énekese a hetvenes évek hippi fílingjét varázsolja elénk megjelenésével és hangjával egyaránt. Lehengerlő figura, akinek valóban jól is áll ez a stílus. A szabad rocker fazon, igéző tekintettel és pajkos mosollyal csábító jelenség. Azonnal rabul ejti a gyanútlanul közelébe tévedő nőnemű egyedeket. Időnként direkt módon incselkedik is a kiszemelt áldozatokkal, akiket úgy fon maga köré, mint pók a hálóját. Fokhagyma, szenteltvíz és feszület nélkül hölgyeknek a belépés életveszély!
Jelige: Szeretkezz, ne háborúzz! :)

Fotó: Labancz Andrea

Szabó Balázs

A „plusz egy fő”, ahogy a meghívókban szokás nevezni. Minden szempontból kilóg a sorból, viszont számomra kihagyhatatlan. Aki látta már élőben a színpadon muzsikálni, azonnal beleszeret. A kissé félénk, szemérmes, igazi „anyósálom” megjelenés mögött egy végtelenül szimpatikus, ugyanakkor céltudatos férfi áll, aki csábítóan huncut mosolyával és csillogó gyermeki tekintetével bármely korosztályból vadászhatna női áldozatokra.
Jelige: Királyfira váróknak:)

Fotó: Labancz Andrea

 

Ahogy a felsorolásból kitűnik, nálam a külcsín helyett (vagy inkább mellett) az érdekes és/vagy szórakoztató kategória a nyerő. Kicsit uncsi lenne cirka egy órán keresztül mereven bámulni a színpad  felé, és csorgó nyállal, mély sóhajtások közepette arról ábrándozni, hogy milyen szép pár lennénk együtt a kiszemelt egyeddel. Ami szép, az szép. Persze, ez is relatív. De hölgyeim! Ha már koncertről van szó, ne az legyen az elsődleges szempont, hogy ki hasonlít legjobban álmaink pasijához! Ha mégis látótérbe kerül egy ígéretes példány, könyveljük el simán habnak a tortán!


 

 

Szólj hozzá!


New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek