Menopauza

Vonat-turné keretében érkezik George Ezra Budapestre

2014/05/12  ·   Általános   ·  koncert.hu

George Ezra először látja meg leghíresebb dalának ihletőjét, s rögtön két koncertet is ad fővárosunkban.

Vonat-turné keretében érkezik George Ezra Budapestre

Május 31-én, a Sziget Szervezőiroda meghívására, a Budapest Essentials rendezvénysorozat keretében láthatjuk majd élőben az ifjú titánt, aki egy rendhagyó vonatúttal összekötött európai miniturné végállomásaként érkezik hozzánk.

„Az ifjú tehetség egy Budapest című dallal úgy robbant be a nemzetközi köztudatba, hogy még soha nem járt Budapesten, bár mint kiderült, látatlanban is varázslatos helynek tartja. Rögtön fölkeltette az érdeklődésünket ez a sztori, ezért megkerestük Ezra menedzsmentjét, hogy szívesen meghívnánk a Szigetre, egy kis városvezetéssel összekötve.” – mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője. Augusztusban azonban nem ér rá, viszont május végén szívesen ellátogat hozzánk – jött a válasz.

Nem is akárhogy érkezik: egy többállomásos európai „vonat-turné” végállomása lesz majd Budapest. Ráadásul - egy nemzetközi nyereményjáték keretében - a vonatúton csatlakozhatnak hozzá a rajongói is, akikkel együtt ismerkedhet majd meg Budapesttel. 

„Mivel épp akkor zajlik az első Budapest Essentials rendezvénysorozat, melynek lényege, hogy a fiatal turistáknak bemutassák, mennyire cool hely lett az elmúlt időszakban a főváros, telitalálatnak tűnt George-ot is felléptetni a program keretében” – mondta Gerendai. Örömmel fogadták a rendezvény szervezői is a lehetőséget, így két koncertnek is teret biztosítanak: május 31-én délután az Erzsébet téren lép fel, egy ingyenes, néhány dalos „mini” koncerten, majd aznap este a Hello Baby nevű szórakozóhelyen ad, immár teljes értékű bulit George Ezra.

Aktuális hír, hogy George Ezra bejelentette várva-várt debütáló albumának, a Wanted On Voyage június 30-i megjelenését  digitális, CD- és bakelitformátumban.

 

Ezra először ingyenes letöltésként tette közzé dalát tavaly ősszel, és kicsit több mint hat hónap alatt a dalt már több mint 10 millió alkalommal játszották le a Spotify-on és 5 millió alkalommal a YouTube-on, melynek köszönhetően Top10-be került Európa számos részén, köztük Németországban, Belgiumban, Dániában, Olaszországban és Hollandiában is, utóbbi két országban pedig már aranylemez lett a dalból készült kislemez. Magyarországon a Petőfi Rádióban is átütő sikert aratott, de a többi rádióban is egyre többet hallani már a felvételt.

Első két EP kiadványa – a Did You Hear The Rain? és a Cassy O’ – a brit iTunes lista Top10-ébe került, és számos teltházas show jelzi útját, köztük egy 22 állomásos brit turné, hamarosan megrendezésre kerülő bulijára a londoni Electric Ballroomban pedig ezen a héten fogyott el minden jegy. Nem meglepően Ezra bekerült a BBC Sound Of 2014 Top5 művésze közé, valamint a VEVO, az Xfm, az iTunes és az MTV is felvette az idei “Akikre érdemes figyelni” listájukra.

“Állandóan azt mondták nekem, hogy ez az én évem lesz” – nyilatkozta. “Ami tök jó, de problémás is, mivel én 2015-ben és azután is még sokáig itt szeretnék lenni.”

A Wanted On Voyage-ot november eleje és január közepe között rögzítették Claphemben, Dél-Londonban Cam Blackwood producerrel. Ezra az albumon gitározik, basszus gitározik és billentyűs hangszereken is játszik. „Ez egy valóban vidám hangzású album” – mondja Ezra. „Valószínűleg azért, mert nagyon jó móka volt elkészíteni.”

Wanted On Voyage tracklistája:

01. Blame It On Me
02. Budapest
03. Cassy O'
04. Barcelona
05. Listen To The Man
06. Leaving It Up To You
07. Did You Hear the Rain?
08. Drawing Board (Bossa Nova)
09. Stand By Your Gun
10. Breakaway
11. Over The Creek
12. Spectacular Rival


 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek