Children Of Bodom, 2011.04.22. PeCsa

2011. április 25.  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Children Of Bodom, Ensiferum, Machinae Supremacy. Három külön stílus, három egyedi zenekar, vajon ütik egymást a zenék vagy kiegészítik? A cikkben mindenre választ kap.

Children Of Bodom, 2011.04.22. PeCsa
Általában pontosan szoktam érkezni, de most még a szokottnál is korábban értem a Petőfi Csarnokhoz. Gondoltam is magamban, majd egyedül fogok álldogálni és megörülök minden arrajárónak, de meglepetésemre egy órával a kapunyitás előtt is rengetegen voltak. Sorba álltak a bejárat előtt, nézték a jegyeiket és próbálták kitalálni, mi lesz a műsor és a rockerek egy része a városliget padjain üldögélt. Magányosnak senki sem volt mondható, még aki egyedül volt, az is kitette maga mellé a vigasztalónak szánt söröket és a vele járó rövidet. Ahogy néztem, most a vodka volt a sláger, kóla-vodka és sör-vodka kombót láttam mindenkinél. Ennek a momentumnak még lesz szerepe, ezért említem meg itt az elején. Gyorsan és kulturáltan sikerült a bejutás, apró bökkenők csak azoknál voltak, akik úgy gondolták a jegy megvásárlásával jogot szereztek arra, hogy vasláncot, szöges csuklópántot vagy vízipipát (!) is bevihetnek. Ez örök rejtély marad számomra, mindenesetre a biztonsági őrök mindet felcímkéztek, elismervényt adtak róla, és ha távozáskor még nem felejtette el a tulajdonos, kiválthatta a dolgait.


 



Javarészt fiatalok voltak, de azért pár középkorú rocker felbukkant, jellemzően farmerben és a közelmúlt nagyobb koncertjeinek pólóiban. Slayer, Megadeth, Sonata Arctica volt túlnyomó többségben, fekete nadrággal, bakanccsal és hosszú hajjal kombinálva. Pár barátnő lógott ki a sorból, sokan nevettek egy fehér-kék pettyes kosztümös lányon aki még magas sarkút is vett fel az eseményre. Szerintem élete első rock koncertjén volt, mert elég idegenül érezte ő is magát, aztán végül leült egy kies sarokba olvasni.
Mivel korábban érkeztem, ezért volt időm meglátogatni a merch pultot, vettem is egy COB pólót, 3000 forintot mindenképpen megért, mert egy vértől csöpögő kaszás halál volt rajta, ami most húsvéti locsolás előtt roppant nagy LOL. A színpad előtt egy nagy csoport hergelte magát (és a rendezőket), mert pár percenként üvöltve biztatták a zenekart, hogy :„Mi a tők van?". Lehet, nem pont ezeket a szavakat használták, de a valóság durva változatát nem tárom most a nyilvánosság elé.

 

A Machinae Supremacy kezdett, gyenge fél házzal, és kissé idegenkedő közönséggel. Én sem voltam teljesen biztos a dolgomban, a chiptune nem az én műfajom. Számítógépet persze használok, de nem lábad a szemem könnybe egy 20 éves prüttyögéstől. Meglepetésre a svéd csapat nagyon profin kezelte a helyzetet. Külön kiemelem Jonas Gibli Rorling gitárost, aki fantasztikus szólókat nyomott le, neki köszönhetően teljesen úgy éreztem magam, mint egy „normális" metál koncerten, az összes ellenérzésem egy pillanat alatt elszállt. A színpad előtt páran el is kezdtek villázni, és ahogy telt az idő egyre lelkesebbek lettek. Csöppet sem tudom elítélni őket, a hangulatra semmi panasz nem lehetett. Utólag az albumaikba belehallgatva már nem érzem ezt, ami azt jelenti, élőben kell élvezni a zenéjüket, ott adják ki igazán minden tartalékukat.

 

 

 

Apró szünet, melyben szemrevételeztem az immár megnövekedett tömeget és feltűnt, hogy a most következő Ensiferum-nak legalább annyi rajongója van jelen, mint az utána következő Children Of Bodom-nak. Hogy ez honnét derül ki az eléggé egyértelmű, egyrészt a pólókból másrészt az arcfestésről. Tudniillik az Ensiferum folk-metal stílusába beletartozik, hogy fekete csíkokat festenek magukra és úgy lépnek fel. Ahogy számoltam a népesség 50%-a ide, 50%-a a COB rajongói közé tartozott, a maradék pedig a Machinae Supremacy táborát gazdagította.
Az első hangoknál már izgalomba jöttem, bevallom, szeretem azt a fajta folk-metal vonulatot, amit a finn csapatok művelnek. Mi mással is kezdhettek volna, mint a From Afar-ral, ami személyes kedvencem is. Az egész csapat félmeztelenül volt, szoknyában és a már fentebb említett módom kifestve. A pajzánabb olvasók kételyeit eloszlatván kijelentem, hogy a zenekar egyetlen női tagja, Emmi Silvennoinen felöltözve zenélt, úgyhogy aki ilyenre feni a fogát, annak máshol kell keresgélnie. Legnagyobb sajnálatomra mindössze 8 szám fért csak bele az időbe, de az azért enyhítette a bánatomat, hogy jól voltak összeválogatva. A Token of Time, Into Battle, Guardians of Fate mind nagyon jól szólt, és hogy kicsit előre szaladjak a koncertet záró örökifjú, immár 7 éves Iron még mindig óriási bulinóta. Petri Lindroos úgy tűnt rosszkedvű, vagy éppen nincs hangulata a bulihoz mert elég fásultan énekelt, szerencsére Sami Hinkka tökéletesen ellenpontozta őt. Annyit mókázott, forgatta a fejét és meresztgette a szemét, hogy élmény volt nézni, látszott rajta, örül, hogy velünk lehet. Rengetegen mozogtak is a zenére, hátul a keverőpultnál körtánc volt és sokan a levetett pólójukat forgatták a fejük felett. A jó hangulat nem csak a koncert alatt maradt meg, hanem az egész estét befolyásolta, még hazafelé is hallottam, hogy valaki boldogan tattararázott a megállóban.

 

 

 

Ilyen előzenekar mellett a Children of Bodom legénységének alaposan össze kellett szednie magát, hogy labdába rúgjon. Igaz más stílusban játszanak, de akkor is ők az este fő zenekara és nem szabad engedniük a hírnevük csorbuljon. A melodic death metal, black metal, thrash metal és power metal keverékében mozgó csapat idei Relentless Reckless Forever albumát mutatta be nekünk. A háttérben egy hatalmas vásznon az album borítóját láthattuk, és még arra is figyeltek, hogy pár reflektorral koncert közben más-más részletét világítsák meg, ezzel is hangsúlyosabbá téve. A hangulatot még inkább fokozta, hogy hatalmas kopott zászlókat lógattak a közönség fölé, amiket erős ventilátorokkal fújtak hogy lobogjanak. Látvány tekintetében panaszra semmi ok nem lehetett és igaz ez a megjelenésre és hangzásra is. Eddig nem szóltam arról, hogy milyen volt a hangosítás, de ezt fel lehet fogni dicséretnek is, mert az a jó, ha semmibe nem lehet belekötni. Mint említettem a keverőpultnál álltam, lehet ezért a tökéletesség, úgyhogy egyszer csak arra gondoltam, elmegyek megnézni hogy szól mindez az első sorokból, de aztán gyorsan letettem róla. Bő háromnegyed ház volt, úgyhogy nem kellett egymást tipornunk, de azon a rövid 20 méteren ketten is belém kötöttek és csak a békés természetem mentett meg attól, kiosszak pár jól fésült pofont. Részeg embert verni különben sem olyan élvezetes, és itt jön be a képbe a cikk elején említett koncert előtti italozás. Egy kis sör nekem is le szokott csúszni a torkomon, de azt sosem értettem, ha valaki megveszi drága pénzen a jegyét, miért törekszik arra, hogy hullarészegen élvezze a koncertet. Másnap semmire sem fog emlékezni, és örülhet, ha nem kell összevarrni vagy gipszbe tenni valamelyik testrészét. Még akkor is ezen elmélkedtem, mikor az utolsó számnál odaállt mellém egy pasas és diszkréten körbehányt. Legszívesebben felmosattam volna vele, de térjünk vissza a koncertre és a jó dolgokra.
Ők sem játszottak sokat, a rendelkezésükre álló bő 1 órát igyekeztek minél jobban kihasználni, de ahogy számoltam ez is csak 10-12 számra volt elég. Eddig sem volt titok, hogy Alexi Laiho zseniális gitáros, legjobbnak tartott száma pedig a Follow the Reaper, ami most sem maradhatott ki a műsorból. A benne felhangzó kérdésre miszerint fáradtak vagyunk-e, egy emberként tört ki mindenkiből a NEM. Zenei mennybemenetelének ellentmond, hogy a szóhasználata az idők során nem sokat fejlődött, egy átlagos mondat még mindig több f*ck-ot tartalmaz az elégségesnél. Valaki elárulhatná neki, hogy lassan kimegy ez a divatból, nem várom, hogy Shakespear-i magasságokba emelkedjen, de egy Hello, How Are You? nála négy darab szitokszót is tartalmaz. No Comment mondhatnánk erre.

 

 


Lehengerlő erővel szóltak a számok, alig volt köztük szünet, csak nyomták-nyomták folyamatosan. Állandóan mozogtak a színpadon, Alexi, Henkka Seppälä és Roope Latvala a három gitáros folyton helyet cseréltek, közösen szólóztak majd újra szétszéledtek. Az egyik szám alatt Alexi hátrament Janne Wirman billentyűshöz, és leült elé egy kiszögellésre, onnan játszott. Children Of Bodom, Hate Me! és persze a Hate Crew Deathroll is gyorsan zúdulttal a nyakunkba és olyan gyorsan elértünk a műsor végére, hogy sokan el sem hitték eltelt az idő. Két ráadást is kaptunk, pengetőhajigálás, dobverődobás, és már kapcsolták is fel a fényeket.

 

 


Az Ensiferum és a Children of Bodom is képes volt elkápráztatni a közönséget, mindketten magas színvonalú és élvezhető műsort adtak elő. Mindössze a program hosszát kifogásolhatjuk, de aki szereti őket az elviselt volna egy hajnalig tartó koncertet is. Nem adott alább a minőségből a Machinae Supremacy sem, tőlük vártam a legkevesebbet, de amit a színpadon műveltek azzal ők lettek az est meglepetése.

 


 

 

Szólj hozzá!


Mennyire Balaton? Nagyon!

Mennyire Balaton? Nagyon!

A Pünkösdi nyitóhétvégével hivatalosan is elrajtol a 6. MOL Nagyon Balaton, a májustól-októberig átfogó, nagyfesztiválokat, kulturális...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Fekete Zaj fesztivál újra a régi helyen!

Ismét megrendezik a Fekete Zaj Fesztivált a Mátrában. A hazai és nemzetközi alternatív/underground előadókra épülő eseményt több év szünet után augusztus 17. és 19. között újra az időközben felújított régi helyszínen, a mátrafüredi Sástó mellett tartják meg.

Gyászol a magyar underground

Meghalt Magyar Péter az Európa Kiadó és a Balaton zenekarok egykori dobosa – tette közzé a szomorú hírt a Zoom.hu.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek