A jazz mindenkié, és ez a mai napra teljesen igaz volt. Az őszülő 60-as korosztály ugyanúgy megjelent, mint az éppen csak 18 éves csitri lányok, de az közös volt bennük, hogy mindannyian csillogó szemekkel várták, hogy az előadás elkezdődjön. Egy kis késés azért közbejött, de ez csak tovább fokozta az izgalmat, úgyhogy lehet, még jót is tett a hallgatósággal.
Hatalmas dobozok voltak a színpadon, melyeket fekete leplekkel takartak le, ment is a találgatás, hogy vajon mi van alattuk, és milyen szerepük lesz az előadásban. A díszletet nem volt túlbonyolítva, pár kisebb pálmafa volt vörössel megvilágítva, mondjuk több minden nem is fért volna el.
Érdemes még megemlíteni két zenésztársát is, mivel trióként léptek fel: Bill Stewart (dobok) és Larry Grenadier (nagybőgő) kísérte őt.
Elsötétült a színpad, és Pat Metheny jelent meg a diszkréten kivilágított színpadon Larry Grenadier társaságában. Nem volt szükség köszöntőre vagy bemutatásra, a zene beszélt a szavak helyett. Az első három számot ketten zenélték el, és már a másodiknál látszott a közönség mennyire ismeri munkásságát. Rengetegen felismerték a dalokat már az első pár hang után, és megtapsolták Pat Methenyt aki a technikásabb részek utáni szintén bőven kapott a közönség elismeréséből. Nem csak neki jutott belőle, érdemes megemlíteni Bill Stewart-ot is aki néha kilépve kisérői szerepéből hatalmas dobszólókat improvizált. Figyelemre méltó tehetsége és persze tudása is, azt gondolom legalább olyan szinten tud dobolni mint Pat Metheny gitározni.
A műsor vége felé fellebbent a takaró az eddig elrejtett dobozokról, kiderült, üvegedényekkel van tele és egy dobgépet is rejt. A dobgépet most szó szerint kell érteni, a cintányérokat rudazatokon keresztül vezérelt ütők szólaltatták meg, melynek ritmusát az oldalt elhelyezett villogó lámpás dobozok vezérelték. Volt egy xilofon is, mely hasonló módszerrel működött, és mindez együtt egy futurisztikusan villogó robotizált kíséretté állt össze. A szám is különleges volt, Pat Metheny feljátszotta az alapot, majd ezt a dallamot továbbfűzve és bővítve indította el egymás után a szerkezeteket. Ugyanakkor nem hagyta, hogy a technika eluralkodjon rajta, végig kézben tartotta a megszólalást és érezhetően ő irányított minden hangot.
Nem maradhatott el a Pikasso gitár sem, aki nem tudná ez egy speciális hangszer, melyet kifejezetten az ő részére fejlesztettek ki. Gitárhoz hasonlít, úgy is kell rajta játszani, de nem 6 vagy 12 húr található rajta, hanem 42. Különleges és egyéni megszólalása miatt semmihez sem hasonlítható élményt ad hallgatóságának, leírni sem lehet milyen amikor ez a hangszer szól.
Megmutatta, milyen amikor a gitár-szintetizátor szól, ezzel a gitár hangjait képes valami más hangszerré átalakítani. Játéka egyszer trombitaként máskor pedig elektronikus űr hangokban hallatszott, olyan volt mintha egymaga egy egész zenekar lenne, és karmesterként vezényelné a saját előadását.
A bő két órás koncert kevés, de annál hosszabb számot tartalmazott, ha jól számoltam mindössze 10 hangzott el. Két ráadást is kaptunk, az egyik egy Beatles feldolgozás volt, de még utána se akarta elengedni a közönség, ezért még egy dalra visszajött. Látszott rajta, hogy ez nem egy előre eltervezett lépés volt, és mennyire örül annak, hogy ennyire szeretik.
Pat Metheny senki máshoz nem hasonló egyénisége a jazz világnak, fantasztikus tehetsége és zseniális művésze is ,aki képes úgy megújítani ezt a műfajt, hogy az megőrizze eredeti hangzását. Különleges hangszereivel és eszközeivel olyan hangzást képest alkotni, melyben benne van a jazz minden ereje, előremutató ugyanakkor tradicionális is. Fantasztikus élmény volt koncertje, és remélem mihamarabb igazzá válnak szavai és újra hallhatjuk őt Magyarországon.
Szólj hozzá!