Arra a kérdésre, hogy vajon a FAL körülöttük vagy bennük volt, hogy akadályozza őket, azt hiszem már sosem tudjuk meg a választ.
Mindenesetre eljött hozzánk Roger Waters, hogy bemutassa, szerinte mit is jelképez ez a lemez.
Tudom, hogy a koncert nem most volt, de egy ilyen monumentális előadás láttán elég sok idő kell, míg objektíven is meg lehet ítélni a történteket.
Visszagondolva, egyetlen szó jut csak állandóan eszembe a produkcióról, mégpedig az, hogy megalomán. A nézők eltörpültek a színpad, az azon felépített fal, de a dalok mondanivalója előtt is. Soha nem látott nagyságú színpad, rajta olyan nagyságú vetítések és animációk, melyekhez hasonlót én még életemben nem láttam.
A hangosítás sem volt átlagos, a keverőpult mellől tűnt fel, hogy igazi quadrofon, a Sportaréna négy sarkából szólt például a helikopter zaja.
Régi vonalas rajongónak tartom magam, ezt e lemezt még megjelenésének évében hallottam egy barátom lakótelepi szobájában, és már akkor is magába húzott a belőle kiáradó sötét pesszimizmus. Éppen ezért tágra nyílt fülekkel hallgattam, hogy mennyire hordozza most is ugyanezt az érzést, és Roger Waters mit változtatott benne azóta.
Szomorú, de azok a részek tetszettek a legkevésbé, amikor megpróbálta aktualizálni és belevenni a jelen történelem eseményeit. Ezeknek a daloknak csak a felszíne az utalás az egyenruhákra, háborúkra és az ezzel járó megpróbáltatásokra. A lényeg, ami belül van, egy ember elméjének lassú megbomlása, ahogy az értelem és a tudat elszivárog belőle, és a múltba, vagy az elképzelt jövőbe menekül. Kár és hatásvadász belekeverni a zsidókat, arabokat, kommunistákat, a kapitalista nagyvállalatokat, mert ez nem erről szól, nem is lenne szabad. Egyértelmű hiba és nagyon kilóg a marketing lólába, hogy ezzel a húzással még több embert tudjon megszólítani.
Engem nem sikerült megfogniuk, és gyanítom, nagyon kevesen voltak, akik most életükben először hallották a The Wall zenéjét. Egyetlen ilyennel találkoztam a szünetben, egy 50-es öregúr képében, aki nyúzott arccal kérdezte tőlem, ennyi volt az egész vagy lesz még tovább is? Hát ez nem az ő napja volt az biztos, látszott rajta szívesebben ment volna cirkuszba vagy állatkertbe.
Visszatérve a szünetre, vettem magamnak egy pólót, ami 9.000.- forintba került, de magában hordozta azt a csapdát is, hogy ha az ajtón belül ennyire szidja Roger Waters a kapitalistákat, akkor a merch pultban mitől ilyen iszonyat drága minden. Most akkor a pénzre hajt, és azokhoz hasonlít, akikre nem akar, vagy ez csak valami gigantikus átverés része, aminek mi fizetjük meg az árát?
Visszatérve a koncertre, a lemez teljes egészét leadták szépen sorrendben, ahogy az meg volt írva. Közben a szorgos segítők egy hatalmas falat építettek óriási téglákból és Roger Waters előtte, felette és a benne megnyílt szobában is énekelt.
Érdemes megemlíteni, hogy magyar szereplői is voltak az előadásnak, az abonyi székhelyű Somogyi Iskola - Együtt a Gyermekekért alapítvány tizenhat tanulója is fent lehetett a színpadon, az Another Brick in the Wall szám alatt. Egy hatalmas felfújt tanárfigura jelképezte az ellenséget, amit bátran fenyegettek is. Már éppen hiányozni kezdett a másik elmaradhatatlan látványelem, de az In The Flesh alatt megjelent a vörösen izzó szemű repülő fekete malac, és a közönség fölött körözött. Ahogy figyeltem a repülését, láttam, hogy nem kötélre van felfüggesztve, hanem igazi légcsavarok hajtják, mint egy léghajót, ezért tudta berepülni az küzdőtér egész területét.
Egészen elképesztő látvány volt a modern számítógépes grafika és a fizikailag felépített fal animációja. Apró becsapása a szemnek, hogy ha feltettek egy téglát és azt megvilágították, akkor arról azt emberi agy összekapcsolja, így amikor elkezdett a közönség felé hullani, mindenki hátrahőkölt. Pedig nem is a téglák potyogtak csak a számítógép kezdte őket animálni. Azután oszlopok nőttek benne, melyek között kígyók siklottak, egymásba csúsztak és szétestek. Fantasztikus látvány volt, és közben minden idők egyik legjobb zenéje szólt, a kettő együtt olyan volt, mint egy örvény, ami sokkal erősebb az akaratnál, és a gondolatok olyan mélyére húz, ahová magunktól nem merészkednénk.
Közben a fal hatalmas látomássá változott, előbb széthullott, majd repülők zuhantak bele, lebombázták, és szépen sorban el is nyelte a zenekar tagjait. Végső megsemmisülése a The Trial alatt volt, ekkor darabjaira hullott, újra láthatóvá téve megálmodóját, aki 68 évesen is képes volt egy ilyen páratlan show létrehozására.
Roger Waters élete fő műve a The Wall album és ezzel rajongók milliói is egyetértenek, mint ahogy abban is, hogy ennek színpadi előadását egyszer az életben mindenkinek látni kell. Monumentális, lehangoló, de a reményt felcsillantva magában hordozza annak ígéretét, hogy minden fal, még a legerősebbek is, lerombolhatók.
Szólj hozzá!