Az előjelek már arra engedtek következtetni: bejött a számítása, bár az előadás előtt a pénztárakban még lehetett jegyet venni, de ennek ellenére is majdnem tizenhárom ezren voltunk. Ami azt jelentette, hogy ahol én ültem, egy darab ülőhelyet nem láttam szabadon.
Idén egy kis csavar is volt a műsorban, nem a Royal Philharmonic Concert Orchestra, hanem egy hazai zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar kísérte őt. Nem tudom, hol találkozhattak, vagy hogy hozta őket össze a sors, de ugyanazt a magas színvonalat tudták hozni, mint az angol kollégáik, és ez nagyon nagy szó. Pár szó még a számlistáról, amiben nem sok változás történt, 23 számot játszott el, és közben volt egy bő 20 perces szünet is.
Nem volt pontos a kezdés, 20 percet csúsztak így volt időm körbenézni a nézőtéren. Nem nagy meglepetés, hogy a legtöbben a 25-40-es korosztályból jöttek, az viszont érdekes, hogy a hölgyek elsöprő többségben voltak, láttam 6-8 fős barátnős társaságokat is. Sting (vagy Police) feliratú pólókat alig láttam, vagy az erősen borsos ár riasztotta el őket, vagy egyszerűen nem illett a frissen vasalt öltönyhöz, az igazságot már sosem fogom megtudni.
Hatalmas taps köszöntötte a helyüket elfoglaló zenekar tagjait, de a legnagyobb éljenzés Sting-et fogadta, akit egyébként még a gyermekei is így hívnak. Az Every Little Thing She Does Is Magic-kel kezdett, aminek már lemezen is szép bevezetése van, persze nem az 1981-es verzióra hanem a Symphonicity-n lévőre gondolok.
Látszik, nem csak én készültem a koncertből, mellettem is sokan szorongatták a kinyomtatott számlistát, és várták a kedvenc dalaikat. Sting nagyon nehéz eset ilyen szempontból, mert ugyan ki tudna abban dönteni, hogy az Englishman in New York, vagy a régi Police időkből származó Roxanne a jobb. Én egyaránt kedvelem mindkét időszakát, a kezdeti kiabálós punk lázadót ugyanúgy, mint a mai populárisabb középréteghez szóló dalait. Az első részben egy nagyon elegáns fekete ingben volt, a másodikra mindez egy szürke pólóra redukálódott, amihez a Moon over Bourbon Street-nél egy katonai kabátot vett fel.
Sting nemcsak énekelt, de szájharmonikázott és gitározott is, a nézők legnagyobb örömére.
Az őt kísérő Budafoki Dohnányi Zenekar igazán kitett magáért, csodálatos, szinte musical-szerű hangzást produkáltak. Ebben nagy szerepe van a karmesternek, Sara Hicks-nek, akit egy külön élmény volt figyelni. Végig táncolta, hullámozta az egész koncertet, a lelke volt az egész produkciónak. Sting egyszer a lába elé is heveredett az egyik dal közben.
Ne feledkezzünk el azonban az állandó segítőiről sem: Dominic Miller - gitár (akit szólóban is láthattunk tavaly a Millenárison), Jo Lawry - vokál, Rhani Krija - ütősök és Ira Coleman - nagybőgő.
Hatalmas meglepetés volt, hogy a szünetet Sting magyarul jelentette be: „ a következő szám után 20 perc szünetet tartunk"- mondta tisztán és érthetően. Sokan még a szünet végén sem hitték el hogy ez tényleg ő volt, valami trükköt gyanítottak mögötte, de szerintem ez sokkal jobban megmarad a hallgatókban, mint a szokásos „Hello Budapest" köszöntések.
A második rész a gyönyörű Straight To My Heart-tal kezdődött, és itt hangzott el kedvencem, a Every Breath You Take is. A színpadkép maradt, ami volt, egy sima függöny, hol kékkel, hol vörössel megvilágítva, de ez nem is baj, mert tavaly is ugyanezt kaptuk, és idén sem fog reklamálni miatta. Akinek tűz meg lángok kellenek, az menjen novemberben Rammstein koncertre, itt most inkább a zenén van a hangsúly. Két kivetítő azért ki volt téve a két szélére, de olyan jól lehetett látni még a leghátsó sorokból is, hogy csak a közelképeknél figyeltünk rájuk.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi változott a 8 hónap alatt mióta nem hallottam Sting-et, de az egyetlen, ami rögtön eszembe jut, az a hangja. Lehet, ma meg volt fázva vagy valami más történt a torkával, de sokkal rekedtebbnek éreztem, mint legutóbb.
Másodszor is jó volt hallgatni a Symphonicity turnét, aki lemaradt reménykedjen, hátha hamarosan visszatér hozzánk Gordon Matthew Thomas Summer, becsületes nevén Sting, azaz Fullánk, mert akit egyszer megszúrt, az többé nem szabadul a vágytól, hogy újra és újra megnézze.
Szólj hozzá!