Flea jazzalbuma nem szakítás a zenekarral – inkább egyfajta személyes kitérő

2026/03/23  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Közel fél évszázados pályafutás után a Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea teljesen új zenei terepre merészkedik: jazzközpontú hangzásával a zenész eddig kevéssé ismert oldalát mutatja meg.

Fotó: Flea (FB)

Flea (Michael Peter Balzary) 2026. március 27-én adja ki első igazi, önálló szólóalbumát Honora címmel, amely CD-n és többféle 2LP kiadásban is megjelenik, Magyarországon a  Magneoton gondozásában. A tízszámos album a Honora címet kapta – állítólag a zenész egy számára fontos családtagjának neve után. De nem tudjuk ki ő. A mi szempontunkból nem is fontos.

Az már inkább, hogy a jazz iránti érdeklődése valójában jóval a Red Hot Chili Peppers előtt kezdődött. Flea gyerekként trombitálni tanult, és középiskolás éveiben elsősorban jazzzenészekért rajongott. Korai példaképei között gyakran említi Miles Davis, Dizzy Gillespie és Louis Armstrong nevét. Csak később, a Los Angeles-i punk–funk színtérben kezdett el basszusgitározni, amikor barátai – köztük a későbbi zenekari társa, Anthony Kiedis – zenekart alapítottak. A jazz azonban végig megmaradt a gondolkodásában: improvizatív játéka és ritmikai szabadsága mindig is eltért a hagyományos rockbasszus-stílustól.

Így már jobban érthető, hogy a felvételeken Flea nemcsak basszusgitáron hallható: trombitán is játszik, sőt vokálokkal is hozzájárul az anyaghoz. A saját szerzemények mellett négy feldolgozás is helyet kapott a lemezen, köztük Frank Ocean Thinkin’ Bout You című dalának újragondolt változata. Az albumon már hallható a mozgalmas, improvizatív A Plea, a Thom Yorke közreműködésével készült Traffic Lights, valamint az említett Frank Ocean-feldolgozás.

A Honora nem a „rockzenész jazzlemeze”, inkább egy kortárs jazzközegben készült kollaboráció: a felvételeken olyan elismert zenészek működnek közre, mint Josh Johnson szaxofonos, Jeff Parker gitáros, Anna Butterss basszusgitáros és Deantoni Parks dobos. Vendégként csatlakozott Thom Yorke és Nick Cave, valamint Mauro Refosco ütőhangszeres és Nate Walcott billentyűs is. Az eredmény egy organikus hangzású, improvizatív játékra épülő album, amely jazzgroove-okat és kísérletező textúrákat ötvöz.

A RHCP tagjai egyébként korábban is eltértek már a fő csapástól. A gitáros John Frusciante például kifejezetten termékeny szólókarriert épített ki – több mint egy tucat albumot adott ki az alternatív rocktól az elektronikus zenéig. A dobos Chad Smith számos együttműködésben vett részt (például a Chickenfoot supergroupban), míg az énekes Anthony Kiedis inkább könyvvel és vendégszereplésekkel jelentkezett a zenekaron kívül. Közben az anyazenekar sem tűnt el: a Red Hot Chili Peppers a 2020-as években két nagylemezzel (Unlimited Love és Return of the Dream Canteen) tért vissza, és továbbra is aktív koncertzenekarként működik – legutóbbi budapesti bulijukról itt írtunk.

 

 

Flea, Homnora, jazz, Red Hot Chili Peppers, Magneoton

 

 

Szólj hozzá!


Miért lesz ez a Sziget más, mint a többi?

Miért lesz ez a Sziget más, mint a többi?

Hiába voltak nagy nevek, a Sziget az elmúlt években elveszítette azt, ami miatt igazán számított. A tulajdonosváltással most nem a lineupot...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Analog Music Hall: a Hardline lesz a headliner a hosszú hétvégén

Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline: a tavalyi, jó hangulatú koncert után Johnny Gioeli és csapata újra az Analog Music Hall színpadán játszik. Az este vendége a bolgár Sevi lesz.

Már kasszasiker az új Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Új koncertek