Adele a leggazdagabb U30-as brit sztár

Adele a leggazdagabb U30-as brit sztár

A 28 éves énekesnő, akinek a vagyona 92 millió fontra (31,5 milliárd forintra) rúg, tavaly még a negyedik helyen állt a harminc leggazdagabb brit sztárt felvonultató sorban. Az idei listán azonban leszorította a One Direction fiúbandát a csúcsról, ahol három évig őrizték helyüket -...
 
A szabadulóművészről készült musical rabul ejtette a közönséget

A szabadulóművészről készült musical rabul ejtette a közönséget

Pénteken és szombaton, négy telt házas előadás keretében mutatták be a Houdini-musicalt – parádés szereposztással és alaposan megtervezett látványvilággal.
 
 
Jónás jelenései: jön az új Quimby-album!

Jónás jelenései: jön az új Quimby-album!

Kevesebb mint három hét van hátra a Quimby november 26-i Aréna-koncertjéig. A zenekar folyamatosan próbál, de szakítottak időt némi stúdiózásra, és elkészítették legújabb, tizenhatodik nagylemezüket, Jónás Jelenései címmel.
 
Fotó: Bende Csaba

Indigó Utca EP-bemutató koncert – vendég: Fluor

2016. november 11-én tartja a csapat a Kuplungban a Másmilyen című EP hivatalos bemutatóját, amelyen hét vadonatúj dal szerepel MC, Fluor és Tibes közreműködésével.
 
Robbie Williams ismét Budapesten koncertezik!

Robbie Williams ismét Budapesten koncertezik!

Ismét fellép Budapesten Robbie Williams. A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója 2017. augusztus 23-án ad koncertet a Groupama Arénában.
 
Apu azért pörget, mert te már 18 éve imádod: Rewind 18+ Classic!

Apu azért pörget, mert te már 18 éve imádod: Rewind 18+ Classic!

Idén ünnepli 18. születésnapját Budapest legnagyobb múltú partisorozata, a Rewind. A születésnapi bulira november 11-én a Kuplungban kerül sor.
 
 
Ők lesznek a COMET 2016 díjátadó fellépői

Ők lesznek a COMET 2016 díjátadó fellépői

A 2016-os Comet gálát november 25-én, a Millenáris Parkban rendezi az RTL Magyarország és a Viacom. Az idei jelöltek névsora már publikus, s már az is kiderült, hogy kik lesznek a díjátadó sztárfellépői.
 
BRÉKING! Világsztár nyitja meg a Bataclant!

BRÉKING! Világsztár nyitja meg a Bataclant!

November 12-én újra megnyílik a tavalyi párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket.
 
Minden Bornai elérhető, még az eddig kiadatlan zenék is!

Minden Bornai elérhető, még az eddig kiadatlan zenék is!

Bornai Tibor, a KFT zenekar alapító tagja, zeneszerzője és szövegírója folyamatosan alkot, s ennek az alkotói folyamatnak eredménye az a 7 lemezből álló csokor, amely immár világszerte elérhető a digitális áruházakban. Korábbi kiadványok új köntösben és friss vagy eleddig sosem...
 
Hófehér – Schwartz Dávid év végi koncertje az uszodában

Hófehér – Schwartz Dávid év végi koncertje az uszodában

Idén sem marad el a három éve nagy népszerűségnek örvendő – jótékonysági –koncert, mely 2014-ben indult útjára. Schwartz Dávid a The Voice egykori finalistája Tempfli Erikkel és meglepetésvendégekkel áll színpadra, hogy egy lírai dalokból álló ünnepi műsorral hangoljanak a...
 
Fotó: The Guardian

Bono lett az év pasija

A U2 ír rockegyüttes frontemberét, Bonót választotta meg első ízben az Év Férfijának az amerikai Glamour magazin – értesült a Paraméter.
 
Jön a Wellhello-film

Jön a Wellhello-film

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta duó is szerepel.
 
Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George Michael-Elton John duett?

Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George...

Állítólag több mint harminc éve porosodik a fiókban egy közös George Michael-Elton John-felvétel, amely most végre napvilágot láthat. A This...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül. Macy Gray azok közé az előadók közé tartozik, akiknek a hangja jóval híresebb lett, mint a nevük. Az a rekedtes, kissé érdes, mégis meglepően finom orgánum a kétezres évek elejének...

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...
Új koncertek