Az Őrölt Nők Ketrece
Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen...
 
A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei...
 
 
A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
 
Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
 
Fotó: Babai Dénes/Recirquel

Miért lett megint menő a rave? A Szigettől a Budapest Parkig

A rave hosszú ideig sokak számára egyet jelentett az illegális techno bulikkal és a kilencvenes évek elektronikus zenei szubkultúrájával. Most azonban ismét reflektorfénybe került – ráadásul egészen eltérő formákban. A Szigeten a Recirquel egy látványos újcirkuszi előadásban...
 
Negyedszázadot vártunk rá: először jelenik meg bakeliten a Heaven Street Seven korszakos albuma

Negyedszázadot vártunk rá: először jelenik meg bakeliten a Heaven Street Seven korszakos albuma

Huszonhat évvel az eredeti megjelenés után először jelenik meg bakelitlemezen a Heaven Street Seven meghatározó albuma, a Cukor. A vinyl kiadás augusztus 8-án debütál, ugyanazon a napon, amikor a zenekar a Budapest Parkban a „kb. 30” jubileumi koncerttel tér vissza a közönség elé.
 
 
De mitől kék a fű Abaligeten?

De mitől kék a fű Abaligeten?

Erre is választ kaphatnak azok, akik augusztus 7. és 9. között ellátogatnak a 22. Abaligeti Bluegrass Fesztiválra, ahol három napon át hazai és külföldi előadók, közös zenélések és ingyenes programok várják a közönséget.
 
És akkor majdnem Borlai Gergő lett a Primus dobosa...

És akkor majdnem Borlai Gergő lett a Primus dobosa...

Az együttes augusztus 4-én, kedden 15 év után ad koncertet ismét Budapesten, a Barba Negrában lép fel. Hazai vonatkozású sztorit az ajánló mellé az MTI hozott nekünk.
 
Zöld vagy rózsaszín? Wicked-világpremier Szegeden rengeteg programmal

Zöld vagy rózsaszín? Wicked-világpremier Szegeden rengeteg kísérőprogrammal

A musical 2003 óta fut Broadwayn és rengeteg országban, de még sehol a világon nem mutatták be kifejezetten szabadtéri produkcióként. A Wicked szabadtéri világpremierjére készülve egy héten át tematikus programokkal várja a közönséget Szeged.
 
A budapesti koncert előtt érkezik a Jethro Tull különleges újrakiadása

A budapesti koncert előtt érkezik a Jethro Tull különleges újrakiadása

A zenekar augusztus 14-én adja ki 1999-es J-Tull Dot Com albumának bővített, újrakevert változatát J-Tull Dot Com: Another Cast Of The Net címmel, majd augusztus 23-án a Budapest Kongresszusi Központban lépnek színpadra a The Curiosity Tour keretében.
 
Fotó: Måneskin /FB

Akinek a búcsúturnéjáról pletykálnak, sokáig zenél

Miközben a közösségi médiában egyre többen osztják a Måneskin állítólagos búcsúturnéjáról szóló bejegyzéseket elsőre mi is bedőltünk nekik – , a valóság ennek éppen az ellenkezője. Az olasz zenekar nem oszlik fel, nem készül elköszönni a közönségtől, sőt: a jelenlegi...
 
Fotók: Stini Roehers

Az idegenek köztünk járnak... és DJ-znek is

Ha valaki harminc éve ugyanannak a városnak az elektronikus zenei életét formálja, miközben még mindig úgy néz ki és úgy szól, mintha tegnap érkezett volna 2050-ből, arra nehéz nem úgy nézni, mint egy alienre... Ellen Allien, a berlini techno egyik legfontosabb alakja augusztus 1-jén a...
 
Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos találkozóhelyévé vált. A jubileumi, tizedik rendezvényen 25 kategóriában osztottak díjakat, az idei mezőnyből pedig Beton.Hofi emelkedett ki: három elismerést is szerzett, köztük a legjobb klipnek járó...

Úgy adtak el kilencezer jegyet, hogy a közönség egyetlen fellépő nevét sem ismerte

A berlini Techno Freitag sikere egyre fontosabb fesztiválpiaci változásra világít rá: a legerősebb rendezvények már nem pusztán koncertprogramot kínálnak, hanem közösséget, identitást és egy előre elképzelt élményt. A vásárló pedig hajlandó úgy is bizalmat szavazni nekik, hogy még nem tudja, pontosan mit kap majd a színpadokon.
Új koncertek