A lopott dal lopásának esete - Lana Del Rey kontra Radiohead

2018/01/10  ·   Bulvár   ·  Labancz Andrea

Lana Del Rey Twitter üzenetben erősítette meg a hírt, miszerint a Radiohead lopással vádolta őt, és máris bírósághoz fordultak. De az ügy nem ilyen egyszerű.

Fotó: YouTube

Számalan olyan esetről hallottunk már, ahol komoly kártérítés lett a vége egy-egy dallopási botránynak, azonban ritkán történik olyan, hogy egy eleve eltulajdonított dal miatt pereljen valaki, aki korábban vesztesként távozott a bíróságról.

A Radiohead azonban úgy gondolta, most nyerő helyzetben van, hiszen Lana Del Rey "Get Free" című dalának egyes elemei valóban kísértetiesen hasonlítanak a zenekar 1992-es gigaslágerére, mely "Creep" néven vonult be a köztudatba.

Lana Del Rey állítása szerint semmi köze a két dalnak egymáshoz, még csak ihletet sem merített a 92-es slágerből, azonban az ügy békés rendezése érdekében felajánlották a bandának a jogdíjakból származó bevételek 40%-át. A Radiohead ügyvédei viszont nem mentek bele az egyezségbe, mert szerintük a 100% lenne a reális osztozkodási alap. Mivel egyik fél sem hajlandó engedni, így a végső szót a bíróság fogja kimondani hamarosan.

A Radiohead egyébként hivatalosan még nem reagált Lana Del Rey nyilatkozatára, viszont elég fura, hogy a "Creep" című dal miatt már másodszor állnak a bírák elé. Néhány évvel ezelőtt pont ők kerültek ugyanilyen helyzetbe, amikor a The Hollies zenekar vádolta meg a csapatot azzal hogy az 1972-es "The Air That I Breathe" című dalukról mintázták a saját szerzeményként feltüntetett "Creep"-et. Akkor a Radiohead vesztett, és mivel elismerték a lopás tényét, a The Hollies tagjai voltak annyira jófejek, hogy inkább szépen megosztoztak a jogdíjakon. Azóta viszont a "Creep" dalszerzői közt hivatalosan is Michael Edward "Mike" Hazlewood és Albert Louis Hammond szerepel.

Az amerikai csillag a legújabb nagy művész, akit azzal vádolnak, hogy valaki más dalát másolja. Az újdonsült lovag Ed Sheeran a közelmúltban járt a bíróságon egy pár dalszerzővel, miután hasonlóságokat találtak az ő "Photograph" és az X Faktor győztes Matt Cardle "Amazing" című slágere között.

Mark Ronson és Bruno Mars a The Gap Band "Ooops Upside Your Head" című dalából meített jókora ihletet az azóta már gigaslágerré váló "Uptown Funk"-hoz; míg Tom Petty és Jeff Lynne társszerzői státuszt kaptak Sam Smith "Stay With Me" című dalában.

A leghíresebb lopási botrány Robin Thicke és Pharrell Williams nevhez fűződik, akiket sikeresen pereltek Marvin Gaye örökösei 7,4 millió dollárért a "Blurred Lines" miatt.

Forrás: bbc.com

Kapcsolódó cikkeink:

Amerikában csak az Omegát ismerik?

 

A világ legpechesebb szerzője, avagy NEM Albinoni írta az Adagiót

 

Megegyezéssel zárult az Ed Sheeran ellen indított plágiumper

 

Plágiummal vádolja a U2-t és Bonót egy brit dalszerző

 

Nem teszi zsebre Eminem a plágiumért kiperelt pénzt

 

 

Lana Del Rey, Radiohead, Creep, Get Free

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek