Ariana Grande ismét egyedülálló?

2018/10/16  ·   Bulvár   ·  Simonyi Éva, MTI

Futótűzként terjed a hír, hogy az énekesnő és vőlegénye szakítottak. Ezt megírta a TMZ, a Daily Mail, a Cosmopolitan, és a People magazin is, a pár azonban egyelőre nem kommentálta a hírt.

Ariana Grande ismét egyedülálló?

Ariana Grande 2008-ban színésznőként kezdte építeni karrierjét gyerek- és tinisorozatokban való szereplésével, mára azonban inkább a zeneiparban ért el óriási sikereket és vált a világ egyik legismertebb énekesnőjévé.

Debütáló albuma platina lemez lett (Yours Truly, 2013), erről íme az egyik leghíresebb dal, a ‘The Way’, melyben közreműködött Mac Miller rapper is, akivel évekig jártak együtt.

Tavaszi szakításuk után nem sokkal Ariana elkezdett randevúzni a 24 éves Pete Davidsonnal. A Saturday Night Live című amerikai show sztárja állítólag az első randin megkérte az énekesnő kezét, azonban kapcsolatuk nem tartott soká.

Bár a szakítást még nem erősítették meg, Pete már el is fedte egyik Ariana Grande-ra emlékeztető tetoválását, melyet kapcsolatuk során varratott magára. A nyuszit füle mögé tetováltatta fel, a mintát (ex?)barátnője “Dangerous Woman” című klipje ihlette.

A fotó forrása

Ezt már elrejtette egy fekete szivecske mögé, de még több dolga lesz, ha minden közös tetkót el akar fedni, ugyanis 8 közös tetoválásuk van Ariana-val, illetve közös kismalacuk nevét is felvarratta magára.

Kapcsolatuk nem volt felhőtlen, a humorista srác a manchesteri terrortámadásról tréfált, miközben Arianát (akinek a koncertjén történt a több halálos áldozatot követelő tragédia) rendkívül megviselte az eset. Az énekesnő “szerencsétlen”-nek ítélte a viccet.

Ezen kívül Pete egy interjúalkalmával azt találta mondani, hogy a férfiak kiéhezett tekintetét a lánynak bóknak kéne vennie, illetve egyéb hasonló, nem túl hízelgő beszólással ásta el magát az énekesnő rajongói szemében.

Exbarátja, Mac Miller idén szeptember 7-én hunyt el 26 évesen. Sokan vádolták a lányt emiatt, mondván a szakítással üldözte őt a halálba, ami rendkívül nagy nyomást helyezett rá és érthető módon nagyon megviselte. Nem sokkal a tragédia után egy posztjában emlékezett meg volt szerelméről:

“Nem tudom elhinni, hogy már nem vagy itt. Nagyon sokszor beszéltünk róla. Nagyon mérges és szomorú vagyok. Nem tudom, hogy mit tegyek. Nagyon sokáig te voltál a legkedvesebb barátom. Mindentől függetlenül, nagyon sajnálom, hogy nem tudtam megoldani vagy elvenni a fájdalmat. Tényleg akartam. A legkedvesebb, legédesebb lélek démonokkal, aki soha nem érdemelte ezt. Remélem, most már rendben vagy. Nyugodj békében!“

Sokan úgy gondolják, hogy ez a tragédia is lehetett az oka annak, hogy az énekesnő szakított Pete-tel. „Mind a ketten beismerték, hogy nem ez a legmegfelelőbb idő a kapcsolatukra. Persze még mindig nagyon szeretik egymást, de már csak barátként” – nyilatkozta a TMZ-nek egy titkos forrás.

Egyelőre azonban még egyik fél sem erősítette meg hivatalosan a szakítást.

Az elmúlt egy évben nagyon nehéz dolgokon kellett átmennie Ariana-nak: 22 rajongóját veszítette el egy koncertjén terrortámadás következtében, ami miatt azóta is rémálmok gyötrik, meghalt volt szerelme, és most különválnak útjaik azzal az emberrel, akivel össze akarta kötni az életét.

Kitartást Ariana, őszintén reméljük, hogy hamar megtalálod a boldogságod, megérdemled!

 

 

 

Mac Miller, Ariana Grande, túladagolás, gyász, Pete Davidson

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek