Ed Sheeran visszavonul

2019/08/28  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A brit sztárzenész hétfőn fejezte be 2017 februárjában elstartolt Divide turnéját. Egy 2019-ben összeállított lista szerint a hatodik helyen áll a világranglistán a mintegy 18.1 milliárd forintnak megfelelő, koncertezéssel megkeresett összeggel.

Fotó: Ed Sheeran/FB
Fotó: Ed Sheeran/FB

A turné során összesen 260 koncertet adott a zenész, ezzel megdöntötte a U2 360° turnéjának (110) rekordját. Ebben feltehetően benne van az is, hogy többnyire kisebb helyszíneken játszott és szándékosan tartotta a jegyárakat viszonylag alacsonyan – VIP zónák nélkül, de a show is másfajta volt, mint a U2 esetében, ahol 50 méter magas díszlet előtt játszott egy komplett zenekar – ezt pedig csak stadionokban tudták megtenni. Ehhez képest Sheeran egy szál gitárral állt ki a közönség elé.

Az összehasonlítgatásnak itt vége is, hiszen egyszemélyes bulit lenyomni ugyanakkora energiát igényel, több mint 200 helyre elutazni szerte a világban, szinte minden nap máshol aludni szintén, nem csoda, hogy a zenész elfáradt, és a Blikk szerint bejelentette, hogy másfél évre visszavonul.

„Valószínűleg az az utolsó koncertem a következő 18 hónapban” – mondta Ipswichben, tehát egyáltalán nem biztos, hogy megteszi, de ha igen, teljességgel megértjük... Lesz elég ideje (és pénze) a családalapításra, a cicáira és feltehetően új dalok megalkotására is.

 

Sziget 2019, Ed Sheeran, sztárgázsi, Divide turné, visszavonulás

 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek