Hiába várta 300 gyerek Curtist – nem tartotta be az ígéretét

2018/12/19  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A rapper ugyanis ígérete ellenére nem ment el a rá váró emberekhez, de még csak le sem mondta a megbeszélt találkozót – írja a Bors.

Hiába várta 300 gyerek Curtist – nem tartotta be az ígéretét

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) december 16-án majdnem 300 állami gondozásban, illetve fogyatékkal élő gyermeknek és felnőttnek vitt karácsonyra játékokat, csokoládét, tartós élelmiszereket – és bár úgy volt, hogy Kislétára, Nyírbátorba és Nyírbogátra Curtis is az orvosokkal tart, végül  csalódniuk kellett, mert a rapper nem jelent meg.

"A titkárnőnk nagyjából egy hónappal ezelőtt személyesen Curtisszel beszélt, aki el is fogadta a felkérést, sőt az előtte lévő napokban azt üzente, hogy még izgul is, milyen lesz majd a program. Ráadásul olyan szerencsénk volt, hogy szombat este a rapper Debrecenben lépett fel, így együtt indultunk volna másnap, de idáig már sajnos nem jutottunk el, hiszen telefonon nem lehetett elérni, és azóta hiába küldtük el neki írásban is a kérdéseinket, nem kaptunk magyarázatot. Nagyon kellemetlen volt megmagyarázni az otthonokban Curtis távolmaradását. Ezeknek a gyerekeknek egész évben két ünnep van, a gyereknap és a karácsony, amiket mi viszünk el számukra. Eddig mindenki meg is jelent, miután elvállalta a felkérést, de ha Curtis csak ír egy SMS-t, vagy bármilyen módon lemondja a programot, azt is el tudjuk fogadni. A legszomorúbb, hogy minden intézmény műsorral készült. Curtisnek is" – idézi a lap dr. Késmárky Andrást, a DEKOM elnökét.

Curtis, karácsony, Debrecen

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek