Jobban van Demjén Ferenc – egy klippel is előrukkolt!

2019/08/09  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Igaz, nem ő készítette, nem is élőszereplős-forgatásos s a dal sem új: a munkatársai a "Döntsön az ágy" című számához készítettek egy YT-montázst, amely bepillantást enged az énekes magánéletébe.

Egy fotó a montázsból (YT)

Azt a Blikkből tudtuk meg, hogy Demjén Ferenc készül a visszatérésre.

Mint ahogy mi is megírtuk, hogy Rózsi először a csípőműtétje miatt kényszerült a fellépései lemondására, majd később azt rossz hírt kaptuk, hogy agyérgörccsel került kórházba.

A bulvárlap megszólaltatta Frenreisz Károlyt, aki az mondta:

"Én is úgy tudom, hogy Rózsi állapota lassan, de biztosan javul. Hamarosan újra meg is látogatom."

A zenész rehabilitációja jelenleg egy erre specializálódott intézményben folyik, a kihívás nem kicsi: Demjén Ferencnek december 30-án az Arénában énekelnie kell!

Talán ilyen hosszú kihagyás még nem volt az életében: szilveszter óta nem lépett közönség elé, meglehet, ezt érzékelte a menedzsmentje, amikor a rajongók vigasztalására összeállítottak egy fotómontázst a dalhoz:

 

Másik vele kapcsolatos hírünk, hogy folynak A Szabadság vándorai című musical próbái a Kincsem Parkban. A darab előbemutatója Baján lesz 2019. szeptember 13-án Kerényi Miklós Gábor rendezésében. 

Pintér Tibor, Szerényi László és Janza Kata (MTI/Szigetváry Zsolt)

 

 

Demjén Ferenc, Aréna, betegség, új klip

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek