Kettős csere A Dal 2018 mezőnyében

2017/12/19  ·   Bulvár   ·  Labancz Andrea

Alig telt el pár nap azóta, hogy hivatalosan lerántották a leplet arról a 30 versenyzőről, akik A Dal 2018 címért küzdhetnek majd januárban, de ketten máris visszakoztak.

Kettős csere A Dal 2018 mezőnyében

Ahogy arról mi is beszámoltunk, december 6-án az Akvárium Klubban mutatták be A Dal 2018 új zsűrijét, valamint azt a 30 kiválasztott dalt, amire majd mi is szavazhatunk az verseny során.

A küzdelem még el sem kezdődött, két produkció máris visszalépett, így helyükre új dalok kerültek.

Először a 2016-ban Mushu néven futó, jelenleg The Matter-ként működő zenekar jelentette be, hogy nem kíván élni a megmutatkozási lehetőséggel, családi okora hivatkozva:

„Legnagyobb sajnálatunkra nem tudjuk A Dal 2018-as versennyel járó kötelezettségeket vállalni. Zenekarunk énekesének Mushunak váratlan családi okok miatt Bécsben kell tartózkodnia a következő hónapokban. Köszönjük szépen a bizalmat, a zsűri tagjainak, hogy lehetőséget láttak dalunkban és zenekarunkban. A többi versenyzőnek pedig sok sikert kívánunk! The Matter”

Nem sokkal később pedig a Nemzenekar tett hasonló lépést:

„A 2017. december 6-i sajtótájékoztató után olyan előre nem látható okok és egyéb kötelezettségek merültek fel, melyek miatt nem tudjuk felelősséggel vállalni, hogy az elkövetkező hónapokban megjelenjünk a meghatározott időpontok szerinti próbákon, felvételeken és az élő adásban. A versenytől sajnálattal visszalépünk.”

A zsűri azonnal lépett az ügyben, így máris megvan az a két szerencsés, akik az önkéntesen távozók helyébe léphetnek. A The Matter helyett az egyre népszerűbb Patikadomb versenyez, míg a Nemzenekar utódja a már rutinosnak számító Singh Viki lesz, adta hírül a médaklikk.hu.

A Dal 2018, Eurovízió

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek