Megint lelőttek egy amerikai rappert

2020/11/07  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Azt már többször leírtuk, hogy rapperlét nem életbiztosítás: az elmúlt félévben négy amerikai és egy ukrán illetőségű rapper lett gyilkosság áldozata, és akkor nem számoltuk hozzá a korábbiakat és az önpusztításra visszavezethető eseteket. Az OFF Média írja sajtóértesülésre hivatkozva, hogy lövöldözésben elhunyt King Von, chicagói rapper.

Megint lelőtek egy amerikai rappert

A történet filmes klisékre épül: egy atlantai sztriptízbár parkolójában lövöldözés történt, melyben két (rivális?) rapper, nevezetesen Quando Rondo és King Von csapott össze. Ketten – nem a nevezettek – már a helyszínen meghaltak, Von a kórházban vesztette életét. Állítólag még fegyver sem volt nála. Egyébként ő volt az, aki nyáron nekiment a Tekashi 6ix9ine nevezetű díszmadárnak (róla regényeket írtunk, míg aztán elhatároztuk, hogy szóra sem érdemes), a vita tárgya többek között egy másik rapper (Nuski, 2014.) halála volt, az összegzés meg az, hogy 6ix9ine egy igazi szaralak és senki ne hallgassa a zenéjét...

King Von eddig három stúdióalbumot jelentetett meg, legutóbbi, a Welcome To O Block egészen friss. Mindössze 26 éves volt.

Forrás

 

Az előző eseteket ebben a cikkben taglaltuk, az ukrán rapper haláláról pedig itt írtunk, az ügyében azóta annyi történt, hogy feleségét immáron gyilkossággal gyanúsítják, feltételezik, hogy nem holtában darabolta fel a férfit, hanem azután, hogy szóváltás közben, hirtelen felindulásból megölte...

 

 

 

 

 

rapper, USA, gyilkosság, King Von

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek