Örömhír, nem csak falunapozóknak: megérkezett a második Vastag-bébi

2018/01/23  ·   Bulvár   ·  Labancz Andrea

Január 22-én látta meg a napvilágot Vastag Tamásék második gyermeke, aki szintén kisfiú lett.

Fotó: Youtube

Vastag Tomi mindig is féltve őrizte magánéletét, így feleségéről, és első közös gyermekükről sem tudni sokmindent. Ami biztos, hogy boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban él, aminek első gyümölcse a most már másfél éves Sándor Samu.

Tomi korábban azt nyilatkozta, hogy legalább három gyermeket szeretne, és úgy tűnik, ezt komolyan is gondolta, hisz tegnap érkezett a család új szeme-fénye, aki a hírek szerint a Péter nevet kapta.

A kisfiú már az anyaméhben is szófogadó gyermek volt, hiszen pontosan a kijelölt napon, január 22-én érkezett, így a büszke apuka gond nélkül teljesíthette kötelezettségeit hétvégén.

Mint arról már mi is beszámoltunk, Tomi szombaton A Dal 2018 első elődöntőjében mérettette meg magát, és bár a zsűritől inkább hideget kapott, mint meleget (Mező Misi lefalunapozta a produkciót, ami nagy port kavart minden szinten), a műsor felénél elszállt applikációs szavazatok ellenére is a közönség a szívébe fogadta, és így tovább versenyezhet.

És hogy az ifjú kétszeres apuka nem unatkozik, annak ékes példája, hogy vasárnap már az igencsak szórakoztató Sztárban sztár + egy kicsi című műsorban riszálta magát a végtelenül tehetséges Varga Szabi oldalán. A két Rick Astley mondhatni a megszólalásig hasonlított az eredetire, leszámítva azt az utánozhatatlan higanymozgást, amivel a párosnak meggyűlt a baja, nekünk viszont örökre beégett a retinánkba.

A családnak jó egészséget, Tominak pedig további sikeres szerepléseket kívánunk! Isten hozott köztünk Péter! :)

Forrás: Blikk

Vastag Tamás, A Dal 2018, Sztárban sztár + egy kicsi

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek