Száraz november: Tibusz 40 év után letette a piát

2017/11/27  ·   Bulvár   ·  Blikk.hu

Tátrai Tibor örökre letette a piát, és ezzel megváltoztatta az életét – erről a Blikknek adott interjúban beszélt.

Fotó:

A döntés nem volt minden előzmény nélkül: a zenésznek szeptember végén, koncert közben omlott össze a keringése, kórházba került.

"Kilencen voltunk a kórteremben, ebből reggelre ketten meghaltak. Akkor és ott megfogadtam, többet nem iszom. Elengedtem!" – mondta a lapnak.

Tibusz nem a nyugdíjasok pihengetős életét éli, hat formációban zenél egyszerre. Horváth Charlie vidéki koncertjei után a Budapest Sportarénában is színpadra lép régi barátjával december 29-én. November 28-án a MOM Kulturális Központban játszik a Gitártrióval, december 13-án pedig latingitáros bulija is lesz Szűcs Antal Gáborral. Emelett régi bandáit is életben tartja. Még jócskán aktív a Tátrai Band, a Tátrai Trend, a Magyar Atom vagy a Póka–Tátrai reGeneráció.

"Egy percig sem bánom, hogy 40 évet végigpiáztam, de ennek vége. Nem kamuzok, nem szlopálok stikában. Ha van itt Magyarországon, aki szintén hobbit csinált az italból, és egy kicsit is hallgat rám, azoknak azt ajánlom, engedjék el, méghozzá máról holnapra – üzente."

A cikk forrása

Tátrai Tibor, alkohol, egészség, életmód

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek