Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George Michael-Elton John duett?

2026/07/25  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Állítólag több mint harminc éve porosodik a fiókban egy közös George Michael-Elton John-felvétel, amely most végre napvilágot láthat. A This Kind Of Love című dal ugyan a kilencvenes évek elején készült, de soha nem fejezték be. George Michael egykori menedzsere, Andros Georgiou most azon dolgozik, hogy megszerezze Elton John engedélyét a dal befejezéséhez és kiadásához.

Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George Michael-Elton John duett?

Georgiou szerint a két énekes annak idején külön rögzítette az éneksávokat, vagyis mindkettejük vokálja rendelkezésre áll. A hiányzó munkálatok elvégzése után már csak Elton John jóváhagyására lenne szükség.

„Megvan George éneke és megvan Elton éneke is. Az az álmom, hogy összeállítsam ezt az új dalt. Engedélyt kell kérnem Eltontól, hogy összeilleszthessem a vokálokat. Biztos vagyok benne, hogy igent mondana, mert imádta ezt a számot, és mindig is hatalmas támogatója volt George-nak” – mondta Georgiou a The Sun Bizarre rovatának.

A két előadó kapcsolata jóval a kiadatlan felvétel előtt kezdődött. Az 1985-ös Live Aiden közösen adták elő a Don't Let the Sun Go Down on Me című dalt, amelynek későbbi stúdióváltozata 1991-ben több országban is listavezető lett. Elton John George Michael halála óta többször is nyilvánosan méltatta barátját, a brit könnyűzene egyik legnagyobb dalszerzőjének és énekesének nevezve.

A kiadatlan duett híre egy másik, régóta dobozban lévő projekt kapcsán került elő. Georgiou jelenleg a Trojan Souls című dokumentumfilmen dolgozik, amely George Michael azonos című, soha meg nem jelent, 1993-as albumának történetét mutatja be. A menedzser szerint ezen a lemezen olyan előadókkal készültek közös felvételek, mint Stevie Wonder, Sade, Seal vagy Aretha Franklin, ám a kiadóval kialakult konfliktus miatt az egész projekt félbemaradt.

A hír forrása

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Van egy sejtésünk, hogy nem az az egyetlen kérdés, hogy Elton John igent mond-e. Legalább olyan lényeges, hogy a George Michael-hagyaték és a jogtulajdonosok támogatják-e a projektet. Amíg erről nincs hivatalos bejelentés, a This Kind Of Love megjelenése inkább lehetőség, mint konkrét terv.

Arra is felhívnánk a figyelmet, hogy a duett létezéséről és esetleges megjelenéséről egyelőre kizárólag Andros Georgiou beszélt, Elton John, George Michael hagyatékának képviselői vagy a jogtulajdonosok nem erősítették meg a terveket. Georgiou ráadásul az elmúlt években többször is nyilatkozott korábban soha nem hallott George Michael-felvételekről és a fentebb emlegetett Trojan Souls projektről, amelyekből végül nem lett hivatalos kiadvány. Ez nem jelenti azt, hogy a This Kind Of Love ne létezne, de egyelőre érdemes óvatosan kezelni a bejelentést.

 

George Michael, Elton John, duett, Andros Georgiou

 

 

Szólj hozzá!


Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George Michael-Elton John duett?

Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George...

Állítólag több mint harminc éve porosodik a fiókban egy közös George Michael-Elton John-felvétel, amely most végre napvilágot láthat. A This...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül. Macy Gray azok közé az előadók közé tartozik, akiknek a hangja jóval híresebb lett, mint a nevük. Az a rekedtes, kissé érdes, mégis meglepően finom orgánum a kétezres évek elejének...

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...
Új koncertek