És akkor a nagyi 50 évnyi házasság után elvált...

2019/05/01  ·   Dalsztori   ·  koncert.hu

A Carson Coma egy izgalmas, fiatal hazai csapat valahol a vintage és a pszichedélia határvonalán... Legújabb videójukban az amerikai sitcomok látványvilágát ötvözték a ‘80-as ‘90-es évek magyar hangulatával. De a sztori sem mindennapi...

És akkor a nagyi 50 évnyi házasság után elvált...

„A lemez megírásának egyik utolsó napján elmentem ebédelni a nagymamámmal, aki szinte rögtön a közepébe vágott a mondanivalójának: 50 évnyi frusztrált házasság után végre a válás mellett döntött, már el is költözött otthonról. Nem mellesleg, másnap már indult egy hónapra valami barátnőjéhez a Mátrába, hogy majd fürdőkbe járnak és utazgatnak” – mesélte a számára akkor nagyon meglepő és hirtelen jött történetet Fekete Giorgio, a Carson Coma frontembere.

„Teljesen lepadlóztam, én abban nőttem fel, hogy a Mama és a Papa utálják egymást, de ez a helyzet, ezt kell elfogadni, ez így van örökérvényű és pont. Most meg végre tettek saját magukért, boldogok, és ez baromi jó. Úgy gondolom, hogy ez a történet pontosan rávilágít arra a fő üzenetre, amit mi zenekarként közvetíteni akarunk: mindennek megvan a maga sötét és a maga napos oldala, és noha a sötétet könnyeb meglátni, le kell győzni a lustaságunkat, és megtalálni a pozitívumot is. Hogy ez mit jelent? A nagyszüleim megélhették volna tragédiaként is a válást, de túltették magukat és felülemelkedtek a hasztalan dolgokon. Most igazán boldogok. Akkora hatással volt rám ez az egész, hogy az étteremből egyenesen a próbaterembe mentem, ahol Barnabással, a dobosunkkal egy óra alatt meg is írtuk az egész szöveget.”

Song About My Grandma című dalhoz készült és természetesen a hamarosan megjelenő Corduroy Club albumot vezeti fel. A Carson Coma debütáló nagylemeze minden streaming-oldalon és CD-n április 25-én fog megjelenni, május 18-án pedig élőben is meghallgathatjátok a bandát a Kobuci Kertben.

A klip Lippai Balázs rendezésében, Komoróczki Dia operatőrrel a Hangfoglaló Program és az NKA támogatásával forgott.

Carson Coma, klip, NKA, Hangfoglaló

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek