Az Incognito zenekart a ’80-as években kibontakozó brit acid jazz úttörőinek tartják. 1981-ben készült el az első nagylemezük, Jazz Funk címmel, a projektatyja pedig Jean-Paul Maunick, akit csak „Bluey” néven emlegetnek a szakmában.
A londoni székhelyű zenekarban egyébként több mint 1500 zenész fordult meg a 4 évtized alatt, és ennek a számnak csak töredéke az, aki Anglia határain belülről érkezett a formációba. Bluey maga is Mauritius szigetéről származik, és a zenekarba is rendszeresen a világ számtalan helyéről fújja a legjobb zenészeket össze a szél. Bluey szerint a zenéjükre jellemző a bossa nova hangulat, valamiféle brazil életérzés, noha ő igazi funky arcnak tartja magát. A dalokban a latinhangulat is annyira átütő, hogy pár másodperc elég ahhoz, hogy az ember csípője rámozduljon a ritmusra. Úgy tud jazzy lenni, hogy az is élvezzen minden másodpercet, aki egyébként diszkó slágereken nőtt fel, közben olyan szikrák csillannak fel lelki szemeink előtt, hogy kedvünk támad napszemüveget húzni akkor is, ha amúgy vaksötétben hallgatjuk a bandát. És amikor már azt gondolnánk, hogy ismerjük, hogy talán nagyjából követni tudjuk az eseményeket, még színesedik a paletta egy kis soul-al, r’n’b-vel, és a végére mégis csak oda lyukadunk ki, hogy jó, itt tényleg bármi megtörténhet.
Szólj hozzá!