A csillagok szerencsés együttállása az INOTA fesztiválon

2023/09/08  ·   Fesztivál   ·  Herbály Dorottya

A Budapesttől egyórányi távolságban található, ma már üzemen kívül szocialista ipari komplexumban több mint száz nemzetközi és hazai fellépővel várta a látogatókat a kortárs zenei és fényművészeti fesztivál.

Fotók: Herbály Detti

A hercegnő és a béka című Disney mese úgy kezdődik, hogy a főszereplő kislány kinéz az ablakon és azt mondja apukájának, hogy egy mesekönyvben az áll, hogy ha az esthajnal csillag fényénél kívánunk valamit az biztosan valóra válik. Mire édesapja azt válaszolja:

“A csillag nem képes egymaga valóra váltani, neked is tenned kell azért, hogy sikerüljön!"

A mesében végül sikerül a lánynak megnyitnia saját éttermét, ahogy a szervezőknek is sikerült megvalósítaniuk az elektronikus zenei összművészeti fesztiváljukat. Na de mitől is működött a Centrum Production, az NVC elektronikus zenei rendezvényszervező kollektíva és a VEB 2023 Európa kulturális fővárosa program fesztiválja az INOTA?

Látvány

Az Inotai hőerőmű három ikonikus hűtőtornyát senkinek nem kell bemutatni, aki valaha is ment már le kocsival a 8-as úton Balatonra. Az ötvenes évek egyik legnagyobb ipari beruházása volt Magyarországon, véglegesen 2001-ben állt le. Ezen a 225 ezer négyzetméteren valósult meg augusztus 31. és szeptember 3. között az INOTA Fesztivál. A szervezők ezen az indusztriális téren állították ki magyar és nemzetközi fényművészek alkotásait, így az ipari terület tele volt project mappinggel és interaktív, audiovizuális installációkkal. A kurátorok Besnyő Dániel és Kálmán Mátyás voltak. Többek között az olasz fuse* művészeti stúdió, a barcelonai székhelyű Onionlab és a Kari Kola, aki korábban az Unesco-nak csinált fényvetítéseket  – mind ott voltak a fesztiválon.

Hangzás

Az NVC-s fiúk 2004 óta benne vannak a hazai elektronikus zenei életben, remek nemzetközi bookingokért felelnek, ők csinálják itthon az Electronic Beatset és az idén újraindult Turbina is a csapathoz köthető. A vizuális kurátorok mellett zenei kurátorai is voltak a fesztiválnak, szorosan együttműködve választották ki az előadókat, hiszen ezen a fesztiválon kifejezetten hangsúlyos volt, hogy a zene és a fényművészet összekapcsolódjon egymással.

A négy nap alatt olyan fantasztikus és előremutató előadók léptek fel, mint Nils Fraham, az Extrawelt, Daniel Avery, Ellen Allien, Max Cooper vagy Oscar Mulerno. Noha az Extrawelt évente eljön Magyarországra, ezen a helyszínen, ezzel a hangerővel annyira odaillő volt, hogy arra nincsenek szavak. Igaz, az első sorban kicsit erős volt a basszus, de nekem eddig ez volt az év koncertje.

Mindez nem jöhetett volna létre, ha Veszprém nem nyeri el az Európa kulturális fővárosa címet és nem tud beletenni a fesztiválba a forrásaiból.

Mint minden első fesztiválnál, itt is voltak gyermekbetegségek, de a látvány és a remek line up kárpótolt a szervezésbeli hiányosságokért. Legtöbben a parkolásnál tapasztalt fejetlenséget nehezményezték, illetve a kempingnél is voltak problémák, hogy olyan apróságot is említsek: szombat estére nem volt mentes víz a pultokban. Az installációkat biztonsági okokból, csak limitált számú ember tudta megnézni egyszerre, így órákat kellett a bejutásra várni és a sajtójegyekkel is volt egy kis kavarodás. Ám mindezek ellenére a közönség türelmes volt, illetve kifejezetten kényelmes volt a fesztivál olyan szempontból, hogy nem volt tömegnyomor, volt hely táncolni – még az első sorban is.

Hogy ez csak egyszeri varázslat volt vagy pedig jövőre is meg tud valósulni a fesztivál valamilyen formában, az sok mindentől függ. A pozitív visszajelzések és az Instagramot ellepő túlvilági képek erre engednek következtetni, de hogy milyen anyagi forrásokból tudnak dolgozni a szervezők, azt még meglátják. Minden esetre hiánypótló kezdeményezés a hazai telített (egyen)fesztivál piacon ez a nem megszokott helyszínen megrendezett zenei és fényművészeti különlegesség.

 

 

Gyárépületekre szabott techno az inotai erőműben – INOTA fesztivál

 

INOTA fesztivál, elektronikus zene, fényfestés

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek