Az Őrölt Nők Ketrece

A gyulai várban énekel a Boney M kölcsönhangja

2015/07/17  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Neves magyar és külföldi előadók lépnek fel a hétvégén a Gyulai Várszínházban, a XXIV. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon, valamint a X. Vár Blues Fesztiválon.

A gyulai várban énekel a Boney M kölcsönhangja

Szombaton este hét órától színpadra lép a Hammond-orgona "királya", Joey De Francesco, akit hangszerén több alkalommal is a világ a legjobbjának választottak.

A Várszínpadon lép fel az egykor a Boney M zenekarnak is a hangját kölcsönző énekesnő, Joan Faulkner, aki a férjével, a hetvenes években Magyarországról Németországba települt dzsesszzongoristával, Csík Gusztávval érkezik a fürdővárosba.

Tóth Viktor dzsesszszaxofonos tavaly jelentette meg Szemed kincse címmel szólóalbumát, amely elnyerte az Év lemeze címet. Ezt mutatja be Gyulán Lukács Miklós cimbalmossal és Orbán György nagybőgőssel. A gyulai fesztivál állandó meghívottja a Gyulai Big Band, akik nemrég tértek haza sikeres drezdai fesztiválszereplésükről

Vasárnap este a bluesé a főszerep a várszínpadon: Nagy-Britanniából érkezik a Norman Beaker Blues Trió Rebecca Downes szólistával - mondta a várszínház igazgatója. Vendég lesz az idén 70 éves Hobo, aki legkedvesebb zenésztársaival, Fekete-Kovács Kornéllal, Póka Egonnal, Szakadáti Mátyással és ifj. Tornóczky Ferenccel idézi fel az elmúlt 50 év legjobb számait. Fellép Szabó Tamás szájharmonikás zenekarával, a Mojo Workings-szel, majd hallhatja a közönség a Jack Cannon Blues Bandet is.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek