A Sziget új stílusa és a régi vágású fesztiválozók találkozása

Minden évben leírom, hogy ez már a nagyon sokadik Szigetem, és azt is, hogy ez a fesztivál, már nem az a fesztivál, amibe annak idején beleszerettem. Ez tény. Ugyanakkor nem látom értelmét a hosszas nyafogásnak az ügyben. Egyszerűen azért, mert tudomásul kell venni, hogy az idő előre halad, mi öregszünk, a mai fiataloknak pedig más a zenei ízlésük, más előadókat bálványoznak, mint mi. Persze beszélni sokkal könnyebb az elfogadásról – bármilyen témában -, mint átélni, de hiába pufognék emiatt, a jelenlegi trend nem fog hirtelen nekem kedvező irányt venni mindeféle vén tigrisek miatt :) Így marad a nosztalgiázás az elmúlt Szigetek számomra meghatározó pillanatairól, ami alapján próbálok némi összehasonlítást tenni az aktuális állapotokkal.

Igazából sokkal nehezebb úgy írni egy fesztiválról, hogy már évek (inkább évtizedek) óta hűen követed az útját, mert azok a szép emlékek ilyenkor mindig bezavarnak. Szokták mondani, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, és ez igaz az első fesztiválozókra is. Aki először lép rá a megkopott K-hídra, majd halad tovább a programhelyszíneket keresve, az biztos azt gondolja, ez valami új, egyedi, csoda világ. És valahol igazat is kell adnom, mert annak ellenére, hogy idén erősen érződik a költséghatékonyság, még így is rengeteg látnivalóval találkozunk a fesztiválon. Azonban ami bennem hiányérzetet kelt, az újdonság, a kreatív ötletek, no meg persze a legfőbb színpadok fellépőinek listája, amik korábban a Sziget stabil alapját képezték, és ami miatt annyira népszerűvé vált, hogy messzi földről vándoroltak hozzánk a fiatalok. Oké, tegyük hozzá, hogy most már elég erős verseny van világviszonylatban fesztivál-fronton, szóval van miből válogatni, de talán éppen ezért kellene jobban odafigyelni az egyediségre.

Ha a technikai részletekre koncentrálunk, akkor mindenképpen fájó pont az egyes programhelyszínek lekicsinyítése, összeolvasztása, esetleg megszűnése, ami idén nagyon kirívó volt. Már a fesztivál felé igyekezve feltűnt, hogy a K-hídon a korábbi években a fejed felett csüngő számos nyelven üdvözlő feliratok (már megint) eltűntek. Egyedül egy Sziget felirat árválkodott, ami önmagában nem volt nagy látványosság. A fesztivál területét idén megint sikerült úgy átvariálni, hogy még mi is hosszabb időt töltöttünk az útlevélben szereplő térkép nézegetésével, mint szoktunk, pedig azért a rutin meg évek a lábunkban van. Ami jó pont, hogy az illemhelyek száma és elhelyezése megfelelt a látogatószámnak, ráadásul a tisztaságukra se volt panasz. Egy plusz pont jár továbbá az ivóvizes blokkok kihelyezéséért, viszont a működésképtelenségük miatt ezt azonnal vissza is vonnám. A por most is gomolygott a levegőben, annak ellenére, hogy láttunk működő locsolókocsikat. A Revolut Stage (régi nevén A38 sátor) egy komplett szauna, úgyhogy tulajdonképpen – bár nem kértük -, kaptunk wellness szolgáltatást is.

Az útleveles pecsétgyűjtő akció szerencsére még megmaradt, és mi természetesen idén is beszereztük az összeset, amiért cserébe választhattunk ajándékot. Ez eddig megint egy plusz pont. Viszont a már említett költséghatékonyság itt is előkerült, mivel az idei kínálatban szereplő szigetes pamutszatyorból az orrunk előtt vitték el az utolsó darabot, így a fejkendőre esett a választásunk. Mindezt az utolsó előtti napon, amikor a legtöbben az utolsó napra szokták halasztani a beváltást. Ahogy néztem, már a fejkendőből se volt sok hátra, amikor hirtelen megakadt a szemem a két(!) évvel ezelőtti emlékezetes kollekció darabjain. Akkoriban a számomra máig indokolatlan hálós szatyor volt a menő. Tudjátok, az a fajta, amiben a 70-es években a görögdinnyét cipelték haza a piacról. Értem én, hogy ki akarták szórni a raktárból a megmaradt mennyiséget, de azért ez nekem egy Sziget fesztiválon kicsit ciki.

Van azért pozitívum is, és ilyenkor gondolom azt, hogy megéri közzé tenni a véleményem, mert van olyan illetékes, aki olvassa, és még reagál is rá. Tavaly arról panaszkodtam, hogy a kedvenc helyszínünkön (Vándor Vurstli) nem találtuk a számunkra legkedvesebb, és legtöbbet használt játékot, ami Gombóc Matyi névre hallgat. Akkori nyavalygásom célt ért a Vándor Vurstlit üzemeltető Karzat Színház vezéreinél, és ígéretet kaptam, hogy Mátyás 2024-ben visszakerül a helyére. Innen is hálás köszönetem, hogy betartották az ígéretüket, ugyanis a fesztiválra belépve az első utunk azonnal oda vezetett, ahol megnyugvással tapasztaltuk, hogy az „úriember” valóban visszatért! Ennek örömére azonnal ki is próbáltuk, és a már hagyománnyá váló legkisebb lukba való dobásunk is sikerrel abszolváltuk, ami megalapozta jókedvünket aznap.

Természetesen jártunk a cirkuszban is. Megnéztük a nagy utcaszínház keretén belül fellépő Cie Gratte Ciel társulatot, amitől sokat vártunk, de végül keveset kaptunk. A sátorban viszont a Circus Abyssinia pont fordítva sült el. A leírás alapján nem tűnt túl érdekesnek, de azért adtunk neki egy esélyt. Aztán úgy elröpült az az egy órányi műsoridő, hogy észre se vettük. Az etióp társulat lenyűgöző akrobatikus produkciója a kellőképpen hangulatos élő zenével a háttérben tökéletes levezetőnek számított éjszaka, kár lett volna kihagyni. Mint ahogy a XS Land játékait is, ahol idei kedvencem a vak darts kapcsán megállapítást nyert, hogy letakart szemmel ezerszer jobban célzok, mintha látom is a táblát.

Egy hirtelen váltással rákanyarodva a zenei felhozatalra: sajnos idén elég kevés olyan sztárfellépő látogatott el hozzánk, aki miatt én érdemesnek tartom a fesztiválon való részvételem. Aki a zenét szereti és még koncertekre is hajlandó elmenni, az abból szerez bizonyosságot az öregedését illetően, hogy a programtábla böngészése során egyre több nagyszínpados fellépő neve láttán ugrik be önkéntelenül saját kérdése: Na ez meg ki a tököm? Bár én még azért próbálok képben maradni, nem utasítok el azonnal minden újdonságot, viszont egyre kevesebb olyan előadó bukkan fel a világban, aki átlépné az ingerküszöböm, a régi kedvenceim meg szép sorban befejezik a színpadi szereplést, vagy spontán oszlásnak indulnak, esetleg - ki tudja mennyi időre - szünetre vonulnak. Így meg kell becsülni minden olyan hazai koncertet, amit az általam kedvelt előadók bevállalnak.

A vasárnapi Sziget program egyértelmű győztese az angliai indie rock egyik legjelentősebb zenekara, az Editors volt. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen olyan koncert, amin pontosan tudtam, hogy az elejétől a végéig ott fogok ugrálni a tömegben, és ez így is történt.

A csapat frontembere, és egyben a világ legnagyobb ripacsa, Tom Smith hozta a kötelezőt. Náluk nincsenek vonagló táncoslányok a színpadon, se csillivilli háttér, se különösebb fénytechnika. Egyszerű és színtiszta indie rockot nyomnak, amihez bőven elég a karizmatikus Tom főszereplése, ami így is elvonja a figyelmünket a többiekről. A teljesen egyedi és utánozhatatlan mozgáskultúrája, a hangja, a szuggesztív nézése mellett a dalaik is zseniálisak. Nem csoda, hogy a közönség is full extázisban üvöltötte végig a produkciót.

A fesztiválok sajátossága, hogy az általad megtekinteni kívánt produkciók sok esetben időrendileg ütköznek. Nekünk így jött a képbe az amerikai énekesnő Janelle Monáe, aki pont akkor volt a nagyszínpadon, amikor mi Editorson a Revolutban. Sajnos csak a végjátékra értünk oda, de az is pont elég volt ahhoz, hogy megállapítsuk, ez a nő nem normális! Mármint jó értelemben. Az, hogy a hangját tekintve egyetlen pillanatig se fordult meg a fejünkben, hogy nem élő produkcióban van részünk, szinte természetes. De amilyen showműsort csinált, átöltözésekkel, tánccal, a színpadon, és aztán még a földön is fetrengve, kikerekedett szemekkel bámultuk. Bánom, hogy pont így rakták össze a programokat, de nagyon remélem, hogy nem ez volt élete utolsó fellépése nálunk!

Az est főszereplőjeként beharangozott Sam Smith szintén showműsorral készült. Nála is volt átöltözés bőven, no meg előkerültek a vonagló háttértáncosok is. Az Oscar-, Golden Globe-, valamint ötszörös Grammy-díjas angol énekes-dalszerző 2017-ben tárta a nagyvilág elé, hogy ő valójában genderqueer, vagyis hogy a férfi és női nemmel is képes azonosulni. Kitárulkozása óta egyre többször pózolt női ruhákban, kisminkelve, és láthatóan ezerszer jobban érzi magát a bőrében. Vasárnap este elég szolidan kezdte a műsort, ami az öltözékét illeti, de azért a táncosai tettek róla, hogy a másságot kevésbé elfogadók szörnyülködjenek egy sort. Bevallom őszintén, én az egész buli alatt azt vártam, mikor vált át megbotránkoztató stílusba, és már épp kezdtem feladni a reményt, amikor az utolsó dalnál előkerült a harisnya-fűző-karmos kesztyű kombináció.  Öröm volt nézni, ahogy ragyog a szerepben, és minden pillanatát élvezi. Maga a műsor nekem egy kicsit vontatott volt, az átöltözések miatt túl soknak találtam a két dal közti táncos produkciót, viszont azt el kell ismerni, hogy a hangja stúdió minőségben szólt.

Az is teljesen egyértelművé vált, hogy a délutáni sávban tök mindegy, ki áll színpadra, szórványos érdeklődésre kell számítania. A fesztiválozók helyszínre való kiérkezése (vagy felébredése) legkorábban 18 órára tehető, de ha igazán nagy tömeget szeretnénk látni, akkor 21-22 óráig várnunk kell. Sajnálom, hogy a megjelentek zenei érdeklődése már rég nem olyan sokszínű, mint volt az őskorban. Este is a két legnagyobb színpadé a főszerep, míg például Sam Smith koncertje alatt elhaladtunk olyan színpad mellett, ahol konkrétan 5 fő csápolt az első és egyben utolsó sorban. Az én szemszögemből az irány nem túl jó, de azt is megértem, hogy az életbenmaradás miatt muszáj alkalmazkodni a piaci igényekhez. S hát persze jön az új generáció... :)

Nekünk meg maradnak a régi szép szigetes emlékek… Hogy mit hoz a jövő, meglátjuk, az tuti, hogy 2025-ben augusztus 6-11. között lesz a fesztivál. És Kádár Tamás is mondott pár dolgot:

"...úgy gondoljuk, hogy ez a kerek évforduló egy vízválasztó volt a Sziget életében, és jövőre már egy még látványosabb megújulással szeretnénk visszatérni. Olyan változásokat tervezünk, amik egyrészt a Sziget alapértékeit továbbra is szem előtt tartják, de egyrészt jobban meg akar felelni a változó kultúrafogyasztási szokásoknak, másrészt a Sziget számos olyan lehetőséget is tartogat még, amit eddig kevésbé aknáztunk ki, ez is fókuszba kerül majd. Ez egy folyamatos építkezés lesz, nagy terveink vannak, reméljük, mihamarabb be is tudunk számolni az első, nagyobb lépésekről” – mondta a főszervező, aki hozzátette, hogy idén nem a látogatószám túllicitálása volt a cél, de így is átlagban naponta 60-70-ezer látogatója volt a Szigetnek. Legtöbben Martin Garrix és Fred again.. napjára érkeztek.