A vágányra zenevonat érkezik: fontos tudnivalók az LGT-fesztiválról

2013/08/14  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Nagyon Balaton ünnepi program nyitányaként, ami egyúttal az egész napos balatoni családi rendezvény tetőpontja, 3 órás LGT koncert lesz az alsóörsi Európa Kempingben A zenekar már gőzerővel próbál, és véglegesítették a kiegészítő programokat is.

A vágányra zenevonat érkezik: fontos tudnivalók az LGT-fesztiválról

Reggel 10-től a kemping minden pontján az LGT-daloké lesz a főszerep, délután 4-kor pedig mindenki részese lehet a nyilvános LGT-hangpróbának.

Az utcazenészek (HaSzüNa, Kardos Csaba és zenekara, Petruska András, TükeZoo, Villon, Yellow Spots), a DJ-k (Radnai Péter és Szabó László), valamint az Artistaképző növendékei 3 helyszínen szórakoztatják a nap folyamán a strandolókat és kempingezőket.  Két helyszín közvetlenül a Balaton partján a nagy csúszdánál és a stégnél, míg a harmadik a koncerthelyszín közelében kerül kialakításra. Az artisták a műsorszámokon kívül eszközbemutatóval is készülnek, így a vállalkozó kedvű gyerekek és felnőttek belekóstolhatnak a zsonglőrködés, gólyalábazás, egykerekűzés tudományába.

Fontos információk:

  • A koncert tervezett kezdési időpontja 20:00. DE! Ha esetleg a meteorológiai szolgálat késő estére vihart jósolna - egy előrehozott 19:00 órai kezdés is lehetséges.
  • A 71-es út mindkét irányban 1-1 sávban járható, ezért forgalmi dugókra kell számítani. Mindenki induljon el időben!
  • ZENEVONAT indul 2013. augusztus 18-án 11.55-kor a Bp. Nyugati pályaudvarról a Balaton-parti Alsóörsre. A ZENEVONATRA  jegyek a Locomotív rajongók „törzshelyén” a nyugati pályaudvari MÁV Nosztalgia Kft. jegyirodájában vásárolhatók. A menetjegy ára egységesen felnőttek és gyermekek részére 2.990 Ft – ez oda / vissza utazásra jogosít!  Internetes jegyrendelés: www.mavnosztalgia.hu oldalon! Az Alsóörsi vonatállomásról buszok szállítják be az utasokat a Kemping bejáratához, majd a koncert után az állomásra.
  • ZENEHAJÓ indul Siófok hajóállomásról Alsóörs hajóállomásra. Indulási időpontok: 9:30, 16:00 és 17:45. Visszaindulás 23:30-kor. Ár oda-vissza egységesen 2.160 ft /fő.
  • A strandjegy benne van a koncertjegy árában!
  • A belépés 12 éves kor alatt felnőtt kíséret mellett ingyenes!
  • Az LGT arra bíztatja a videózni szerető vállalkozó kedvű nézőket, hogy legyenek a koncertről készülő dokumentumfilm operatőrei.  Telefonos videóikból készül majd el a mozi, a nézőtéri operatőröknek  csak annyi a dolga, hogy a  www.lgt.hu weboldalon névvel, telefonszámmal, e-mailcímmel regisztráljanak, majd a koncert után ugyanezen weboldalon a LGT koncert menüpont alatt feltöltsék az  általuk forgatott anyag nekik legjobban tetsző  részeit.  Az operatőri „munka” önkéntes.  A felhasznált anyag nem kerül a zenekar kizárólagos tulajdonába, azt a zenekar azonban korlátlanul és egyéb térítés nélkül fel fogja használni. Az  operatőr neve,  amennyiben hozzájárul,  szerepel  az elkészült koncert-dokumentumfilm alkotói  között. A szervezők csak és kizárólag  telefonos felvételeket várnak!

 

 

Szólj hozzá!


Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál...

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.
Új koncertek